Visszahackelhetőek lesznek az Instagram-fiókok

instagram
Vágólapra másolva!
Nem kell majd az ügyfélszolgálattal kommunikálni a fióklopások miatt.
Vágólapra másolva!

A kétfaktoros hitelesítésnek köszönhetően az elmúlt években könnyedén megvédhetővé váltak a népszerű közösségi hálózatokban lévő regisztrációk. A funkció bekapcsolása után a felhasználói fiókba való belépéshez nem elég ismerni a nevet és a jelszót, de egy kódot is meg kell adni, amelyet vagy SMS-ben kap meg, vagy mobilappal generál a fiók tulajdonosa.

Forrás: Energepic / Pexels

Természetesen a kétfaktoros (kétlépcsős) hitelesítést nem használja mindenki, így a szolgáltatásoknak továbbra is gondolniuk kell arra, hogy miként tudják a felhasználói gyorsan és könnyen visszaszerezni az irányítást az eltulajdonított felhasználói fiókjaik felett. Az Instagram most két releváns újdonságot is bevezet, ezek szokás szerint hullámokban válnak elérhetővé a felhasználók számára.

A rövid időn belül mindenki számára elérhetővé váló védelem, hogy a felhasználói fiókok nevének a megváltoztatása után az Instagram ismeretlen ideig nem engedi majd, hogy a korábbi felhasználói nevet valaki lefoglalja, ezt a megszemélyesítéses csalások ellen találták ki.

Az ennél is fontosabb fejlesztés, hogy amennyiben egy illetéktelen behatoló kizárja a valódi felhasználót a saját fiókjából, akkor az Instagram mobilappon keresztül kezdeményezhető lesz a visszaállítási folyamat.

Ennek során meg kell adni a regisztrációkor használt telefonszámot vagy e-mail-címet, mire a kérdéses elérhetőségre érkezik egy kód, amivel a kizárt felhasználó vissza tud lépni a fiókjába.

A kód megadása után a fiók tulajdonosa vissza tudja állítani a támadó által átírt kapcsolattartási információkat, és meg tudja változtatni a jelszavát, mindeközben pedig a rendszer automatikusan kijelentkezteti az illetéktelen behatolót.

Egyelőre nem világos, hogy ez az új eljárás mikortól válik mindenki számára elérhetővé.

A legjobb ötlet persze elejét venni a fióklopásnak, az Instagram felhasználói itt tájékozódhatnak a kétfaktoros hitelesítés bekapcsolásának a részleteiről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!