Kinder-tojáshoz hasonlította őket egy brit meghallgatáson.

Jártak már jobb idők a gamerekre, a free to play mobiljátékok után a számítógépes és konzolos címeket is elárasztották az in-app vásárlások. Ráadásul PC-n és konzolon nem csak az ingyen játszható, de a teljes áron árult játékokba is beférkőztek.

Star Wars Battlefront 2Forrás: EA

Az in-app vásárlásnak alapvetően két fajtája van: a klasszikus IAP esetében a vevők előre tudják, hogy milyen játékbeli tárgyakat, erőforrások, egyéb előnyöket kapnak a pénzükért cserébe. A másik típus a sokat vitatott loot box, ami teljesen zsákbamacska, azaz a megfelelő sarc kifizetése után a gamerek véletlenszerűen kapnak valamit a lehetséges dolgokból.

A 2017 végén megjelent Star Wars Battlefront 2-ben olyan agresszív volt a loot box rendszer, hogy az óriási felháborodás miatt az EA kénytelen volt kikapcsolni és teljesen átdolgozni azt.

Emellett több országban is hatósági vizsgálatok indultak annak a kiderítésére, hogy a loot box szerencsejátéknak minősül-e.

A játékkiadók megelégedésére eddig csak Belgium minősítette szerencsejátéknak és tiltotta be a loot boxokat. Ettől függetlenül továbbra is folynak vizsgálatok az ügyben, az Egyesült Királyságban szerdán volt jelenése az Epic Games és az Electronic Arts jogi képviselőinek a parlament illetékes bizottsága előtt.

Az EA képviselője természetesen foggal-körömmel védte a vállalatnak évente 1 milliárd dollárnál is több bevételt hozó mikrotranzakciókat, típustól függetlenül.

Kerry Hopkins szerint loot box helyett a cég által „meglepetés-mechanikának" nevezett megoldás „kifejezetten etikus, kifejezetten szórakoztató, kifejezetten élvezhető" a játékosok számára.

A Kinder-tojáshoz hasonlította a loot boxot, szerinte az emberek szeretik a meglepetéseket, azért költenek ilyen sok pénzt rájuk.

Ez az érvelés ott sántít, hogy a mikrotranzakciós bevétel nagyja a játékosok egy kis táborától érkezik, őket Las Vegas után szabadon bálnáknak hívják az iparban. A fundamentális probléma, hogy a Kinder-tojásból nagyon sokan vásárolnak keveset, míg a mikrotranzakciók esetében a játékosbázis apró szeletétől jön a bevétel nagyja.

Hopkins gyakorlatilag az állította a parlamenti bizottságnak, hogy a pénzük racionális költésére valamilyen okból nem képes játékosok kíméletlen legombolása etikus és felelős vállalati magatartás az EA részéről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!