Brutális szörny lett a Samsung QLED monitora

Samsung C34J791 monitor
QLED képalkotási technológiára épül.
Vágólapra másolva!
A Samsungról általában mindenkinek a telefonok vagy a tévék ugranak be, pedig a dél-koreai gigaholding igen stabil pozíciókkal bír a különféle IT-termékek világában is, többek között a monitorszegmensben is nagyon erősek. Ez köszönhető annak is, hogy a cég az elmúlt néhány esztendőben rengeteget költött fejlesztésre, aminek eredményeként elég szokatlan modellek is napvilágot láttak.
Vágólapra másolva!

Ezek között már ott található a közelmúltban bemutatott 21:9 képarányú, ívelt QLED monitor, a C34J791, amely nálunk is tett egy rövidke látogatást.

Figyelemfelkeltő külső

A hajlított kialakítás, bár már nem számít újdonságnak, ám még mindig iszonyú látványos, és alapvetően meghatározza a készülék dizájnlenyomatát. De legalább ennyire fontos az alkalmazott fehér fényezés, amely szintén kiemeli a modellt a gigantikusra duzzadó termékóceánból.

Samsung C34J791 monitor Forrás: Origo

A tervezők az apróságokra is odafigyeltek, így a talp is elég stílusos lett például, a kávák pedig jó vékonyak. Mindent összevetve azt tudjuk mondani, hogy az összhatás gyilkos lett, a termék ugyanis kegyetlen jól néz ki. Gond nélkül be lehet tenni egy vezérigazgatói irodába, vagy egy trendi grafikus stúdiójába is. Rendben, a karácsonyfaként villogó, LED-ekkel teletömött gamer monitorok közül kilógna, úgy, mint egy jól öltözött üzletember a cigiző, gördeszkázó tinik közül.

A ki- és bemenetek szempontjából is unikumnak számít:

A terméken két darab újnak számító Thunderbolt 3 port található, amelyen keresztül kompatibilis Mac és Windows asztali gépekhez lehet csatlakoztatni őket.

A Thunderbolt 3 porton keresztül a videók és az adatok továbbítása akár 40 Gb/s sebességgel is történhet – ez 8-szor több, mint amire az USB 3.0 képes –, ezzel egyidejűleg pedig (legfeljebb 85 W teljesítményig) az adatkábel az eszközöket is tölti. Emellett természetesen a hagyományos HDMI és DisplayPort csatolókat sem hagyták le róla.

Hasznos az ívelt kialakítás?

A hajlított monitorok esetében mindig felmerül, hogy ugyan látványosnak látványosak, azonban ez mennyire megy a funkcionalitás rovására? Nos, a tapasztalataink szerint, ha egy valaki használja, aki rendesen be tud ülni középre elé, akkor az ívelt kivitel remek! A látott kép ilyenkor egy picit nagyobb, mint a hagyományos lapos monitorok esetén, és a hajlításból fakadó torzítás sem érzékelhető. Viszont ha rendszeresen többen gyűlnek a kijelző köré (ami egy irodában azért előfordulhat), akkor már zavaró lehet az ív, ugyanis minél inkább oldalról nézzük, annál görbébbnek látszódnak az egyébként egyenes vonalak. Azt még fontos megjegyezni, hogy maga a képernyő dönthető, a magassága is állítható, és akár a falra is felakasztható a szabványos konzolok segítségével.

Bekapcsolva - használat közben

Az alkalmazott, teljesen saját fejlesztésű QLED technológia révén az elérhető maximális valós kontraszt meglehetősen nagy, amit a műszerek is alátámasztottak, hiszen mi, 4202:1 értéket mértünk. A színek gyönyörűek, élénkek, gazdagok, és nem utolsósorban rendkívül tiszták, pontosak, ennek hála pedig a készülék profi grafikai vagy videós munkákra is használható. A betekintési szög nem rossz, de az ívelt kialakítás miatt elmarad e téren tradicionálisabb kivitelű rokonaitól.

QLED képalkotási technológiára épül Forrás: Origo

A háttérvilágítás eloszlása nem tökéletes, de a mindennapi használat során a felhősödés, foltosodás szerencsére nem tapasztalható.
A 100 Hz-es képfrissítési rátával dolgozó készüléknél a mozgásmegjelenítés remek, akadozást, szaggatást, utánhúzást nem tapasztalni, és az egyes képi objektumok körül sem tűnik fel remegő aura. Az AMD FreeSync támogatás révén pedig megszűnik a zavaró képtöredezettség, de csak akkor, ha a gépben kompatibilis videokártya dolgozik. A 34 inches, 21:9 képarányú, szélesvásznú kijelző 3440 x 1440 képpont megjelenítésére képes.

Thunderbolt csatlakozók is találhatóak rajta Forrás: Origo

Azaz a mérete mellett a felbontása is hatalmas! A 300 nites maximális fényerő irodában és otthoni körülmények között is tökéletesen elég, egy ekkora böhönc monitort pedig úgy se használna senki szabad téren, a napfényben. Mindent összevetve a kép minősége egyszerűen remek, a képi világ pazar, és hibákat se nagyon tapasztalni.

Több ablak egy képernyőn

A 21:9 képarány, és az ultraszéles kivitel módot ad rá, hogy egyszerre két ablaknak is jusson hely a képernyőn. A Picture-by-Picture (PBP) funkcióval pedig két tartalom is egyszerre tekinthető meg a képernyőn, eredeti felbontásban! A párhuzamos műveletek hatékony elvégzéséhez a Picture-in-Picture (PIP) funkcióval a második tartalom a képernyő 25%-áig kicsinyíthető le. A tévékkel ellentétben a monitoroknál nem általános az integrált hangrendszer. Azonban e modellt ellátták beépített hangszórókkal, ami nagyon hasznos lehet, ha nincs a közelben semmilyen dedikált eszköz, hangfal, soundbar vagy fejhallgató. A hang minősége messze van a tökéletestől, de filmezésre, videózásra, játékra így is gond nélkül használható.

Végszó

A Samsung C34J791 a tapasztalataink szerint egy olyan monitor, amelynél az impozáns külső korrekt belső tulajdonságokkal párosul. A kezelése rendben van, rendelkezik beépített hangrendszerrel, és a kép minősége is remek! Ennek ellenére mindenképp szükségünk lesz kötélidegekre, amikor kifizetjük érte a 205 ezer forinttól induló vételárat.

Még több információ a termékről a hivatalos weboldalán.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!