Nyugdíjba mehetett a legerősebb Radeon

amd radeon vii videokártya
AMD Radeon VII
Vágólapra másolva!
Öt hónappal a kiadása után leállhatott a termék gyártása.
Vágólapra másolva!

A francia Cowcotland exkluzív értesülése szerint csupán öt hónappal a piacra kerülése után máris befejeződött a Vega grafikus processzort használó AMD Radeon VII gyártása. A termék két szempontból is érdekes: egyrészt ez az AMD első 7 nm-es gyártástechnológiával készülő fogyasztói megoldása, másrészt pedig ez a jelenlegi legerősebb videokártyája is.

AMD Radeon VII Forrás: AMD

A publikáció forrása szerint alapvetően az jelenti a gondot, hogy túlságosan drága a termék gyártása: komplikált felépítésű a grafikus processzora, a nagy fogyasztása miatt figyelemre méltó feszültségszabályzó áramkörre van szüksége, továbbá a 16 GB HBM2 videomemória használata sem segít az árazásán.

Ha ez nem lenne elég, akkor az elmúlt napokban az NVIDIA és az AMD is teljesen irrelevánssá tette: a 200 dollárral olcsóbb GeForce RTX 2070 Super nagyon hasonló teljesítményt nyújt, míg a Radeon RX 5700 XT csak 5-12 százalékkal lassabb a játékokban, miközben 350 dollárral olcsóbb.

Konkrétan feleannyiba kerül, így házon belül is versenyképtelen a Radeon VII, a fogyasztói árát pedig csak óriási veszteségek lenyelése árán tudná csökkenteni az AMD.

Mindig is sejthető volt, hogy az AMD Radeon VII csak egy tiszavirág életű kirakattermék, ám ettől még szomorú, hogy öt hónap alatt utolérhette a végzete. A kártyát megvásároltak pedig bosszankodhatnak, hiszen pár hónapnyi kivárás után most sokkal kevesebbért vehetnének egy hasonló teljesítményű modellt, vagy hasonló áron egy masszívan jobbat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!