Prémium mobillal villognak a coloradói seriffek

samsung galaxy s9 seriff testkamera
Elsősorban testkameraként használják a Samsung Galaxy S9-et a seriffek
Vágólapra másolva!
Elsősorban testkameraként fogják használni a Galaxy S9-et.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban továbbra is rengeteg seriff teljesít szolgálatot, a szokásos rendőrség helyett a gyéren lakott területen gyakran a mai napig a seriffhivatal testesíti meg a törvényt. A seriffek körülményei persze különböznek a városi rendőrökétől, így adott esetben a városokban többé-kevésbé bevált megoldások sem mindig felelnek meg számukra.

Elsősorban testkameraként használják a Samsung Galaxy S9-et a seriffek Forrás: Samsung

A Colorado államban lévő Kit Carson megye seriffjeinek ebből az okból most új szabványos felszereléssel bővült a repertoárjuk, Samsung Galaxy S9 okostelefonokat kaptak. A dél-koreai gyártó tavalyi csúcsmobilját elsősorban testkameraként használják, de emellett szükség esetén bizonyítékrögzítésre, és persze távközlési eszközként is bevetik. A céges mobiljaik automatikusan kapcsolódnak a FirstNet platformra, ami az USA gyors reagálású hatóságai közti információáramlásért felelős, szükség esetén pedig a seriffhivatalból élőben is követhető a kamerájuk képe.

A seriffhivatal szerint a készülékek hatékony és költséghatékony megoldás jelentenek az 5600 négyzetkilométeres megyében folyamatosan járőröző, csupán maréknyi seriff számára: a céljukra megfelelnek, nem kerültek sokba, és nem kell piszmogni velük az üzemeltetésük során.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!