Vékony jégen táncol a CCleaner

ccleaner
CCleaner 5.60
Vágólapra másolva!
Most épp egy béta böngészőt tukmál rá a figyelmetlenekre.
Vágólapra másolva!

A Piriform által fejlesztett CCleaner tisztítóalkalmazás jó okkal vált rendkívül népszerűvé a felhasználók körében, egyszerűen csak tette a dolgát. Sajnos két évvel ezelőtt az Avast biztonsági cég megvásárolta a Piriformot, azóta pedig egymást érik a szoftver körüli botrányok: először kémprogram került a 32 bites telepítőjébe, utána kéretlenül installálni kezdte a figyelmetlen felhasználók számítógépeire az ingyenes Avast vírusirtót, harmadjára véletlenül adatokat törölt a Chrome-ból, legutóbb pedig figyelmen kívül hagyta a felhasználók magánszférával kapcsolatos döntéseit.

CCleaner 5.60 Forrás: Origo

Mindezekkel a Piriform – Avast duónak sikerült megtépáznia a CCleaner hírnevét, most pedig újból boldogítják a felhasználókat: aki nem figyel oda a CCleaner telepítésekor vagy frissítésekor, az a jövőben az Avast vírusirtó helyett a CCleaner Browser böngészőt installálhatja majd véletlenül. Aki nem szeretne így járni, az ne felejtse el kiszedni CCleaner telepítőjében a pipákat az opcionális ajánlatok elől.

A CCleaner Browser a jelek szerint a Chromium-alapú Avast Secure Browser átcímkézett kiadása, de egyelőre még meglehetősen bugos.

Az Avast tájékoztatása szerint a CCleaner telepítőprogramja jelenleg a felhasználók egy kis százalékának ajánlja fel a böngésző telepítését, csak korai visszajelzéseket kíván szerezni a szoftver kapcsán. További érdekesség, hogy ettől függetlenül a CCleaner Browser megpróbálja alapértelmezett böngészőnek beállíttatni magát, mintha egy stabil szoftver lenne.

Összegezve: egyes figyelmetlen felhasználóknál az Avast kéretlenül telepíteni próbál egy bugos böngészőt, ami megpróbálja átvenni az általuk kedvelt és kiválasztott, stabil böngésző helyét. Ezután pedig az Avast még hibajelzéseket is szeretne kapni az olyan kiválasztottaktól, akiket az a szerencse ért, hogy máris használhatják a béta böngészőjét.

Aki véletlenül telepítette a CCleaner Browsert, az a szokásos módon eltávolíthatja a Vezérlőpulton vagy a Gépházon keresztül.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!