A Redminek is lesz 64 megapixeles kamerával szerelt okostelefonja

Vágólapra másolva!
A Redmi egy hivatalos kedvcsináló formájában mutatta meg, mire képes a 64 megapixeles Samsung szenzor.
Vágólapra másolva!

A Samsung még májusban mutatta be az új, 64 megapixeles szenzorát, amelyről azóta tudjuk, hogy több gyártó is építene rá. Az egyik első ilyen a Redmi lesz, amely a Weibón egy hivatalos kedvcsinálót is közzétett arról, hogy mire képes ez a Samsung szenzor.

A Redmi hamarosan olyan mobillal áll elő, amely 64 megapixeles fő kamerát használ. Ez merőben eltér majd a néhány évvel korábban látott, sok megapixeles megoldásoktól. Itt ugyanis már eddig nem látott részletekkel készülnek a képek.

Forrás: Redmi

A szóban forgó szenzor egyébként Tetracell technológiát használ, ami végeredményben 16 megapixeles fotókat hoz, a képpontok egyesítésével. Hasonlóan a jelenlegi sok megapixeles megoldásokhoz, a teljes felbontás itt is csak kiváló fényviszonyok mellett hozhat jól használható eredményeket. Elvileg javul majd az autofókusz is, valamint a valós idejű HDR.