Megint padlón az LG mobilos részlege, szenved a Sony is

2019.08.01. 19:46

Jelentősen visszaestek az LG mobilos eladásai, a Sony az okostelefonok piacán az eddigi legrosszabb negyedévét zárta.

Bár az LG tavasszal optimista volt a mobilpiaci szereplését illetően, a stratégiák alapvető felforgatása ellenére megint kiábrándító eredményeket ért el a mobilos szektorban a vállalat. Az elmúlt negyedév során az eladásai éves összehasonlításban 21,3 százalékkal estek vissza. Elsősorban a kínai riválisok és az agresszív árazásuk tehetnek minderről.

Az LG mobilos divíziója 1,38 milliárd dollárnyi bevételt generált a második negyedévben, a működési veszteség 268,4 millió dollár volt a marketingköltségek miatt. Nagy kiadás volt az is, hogy a gyártást elkezdték átköltöztetni Vietnamba.

Forrás: CNET

Az LG továbbra is bízik a versenyképes tömegmobilokban és az 5G terjedésében, valamint abban, hogy a következő negyedév már jobb lesz. Maga az LG Electronics eladásai egyébként 4,1 százalékkal emelkedtek, a működési nyereség 15,4 százalékkal.

Nem megy a Sony szekere sem a mobilpiacon. Bár 2014-ben még 40 millió Xperia talált gazdára, 2019. április 1. és 2020. március 31. közé már maximum 4 milliós eladást jósol a cég. Az elmúlt negyedévben csak 900 000 darabot sikerült eladni, ami rekordmélység, és most először fordul elő, hogy 1 millió okostelefont sem ad el 3 hónap alatt a Sony. Egy éve még ez a szám 2 millió volt.

A számok alapján úgy tűnik az Xperia 1 nem a népszerűsége miatt szerezhető be nehezen, hanem azért, mert eleve keveset gyárt belőle a Sony. A mobilos ágazat teljesítményét külön már nem részletezik a pénzügyi beszámolóban, de annyit sejteni, hogy tovább csökkentenék a költségeket, és szintén az 5G-re alapoznának a népszerűségi versenyben.