Csúszik a free to play Destiny 2

bungie destiny 2 videojáték
Destiny 2 - Shadowkeep
Vágólapra másolva!
Ezzel együtt a Shadowkeep kiegészítő is később jelenik meg.
Vágólapra másolva!

Idén januárban a Destiny rajongóinak legnagyobb örömére a Bungie és az Activision bejelentették, hogy elbúcsúznak egymástól, a fejlesztőcég a jövőben maga fogja egyengetni a Destiny útját. Ilyen helyzet nagyon ritkán áll elő, de van magyarázata: az Activision befektetőinek felháborodására kiderült, hogy a Destiny mindig is a Bungie szellemi tulajdona volt, a már teljes árú gyerekjátékokba is mikrotranzakciókat rakató kiadó csak a Destiny nevet birtokolta. A válás keretében a Bungie megszerezte ezt is, így az Activisionnek már semmi beleszólása sincs a franchise jövőjébe.

Destiny 2 - Shadowkeep Forrás: Bungie

Június elején végre kiderült, hogy mi lesz a játékkal: átköltözik a Battle.net áruházból a Steamre, és Destiny 2: New Light név alatt új életet kezd. Az első évben kiadott Curse of Osiris és Warmind kiegészítőkkel együtt az alapjáték ingyen játszhatóvá válik, akik pedig megkedvelik, azok a megjelenése napján elérhetővé váló Shadowkeep kiegészítőt is megvehetik majd hozzá.

A Shadowkeep a negyedik nagy tartalmi frissítés a játékhoz.

Amiből felmerülhet a kérdés, hogy mi a helyzet a játék harmadik nagy kiegészítőjével? Csak hogy legyen némi kavarás, a Destiny 2 steames verziójában a Shadowkeep megvételével lehet majd beszerezni a Forsaken kiegészítőt.

A meglévő játékosok átvihetik a mentéseiket, az összes játékbeli erőforrásukat, továbbá a korábban már megvásárolt kiegészítőket a játék steames verziójába.

Mindez továbbra is igaz, azonban a Bungie kénytelen volt némi változtatást eszközölni a megjelenési időben: szeptember 17. helyett csak október elsején fog majd megjelenni a Destiny 2: New Light és a Shadowkeep. A cég szerint szükség van két hét extra időre, hogy jobb állapotban kerülhessen piacra a régi-új játék és a friss kiegészítője.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!