Kirúgta az idősebb dolgozóit az IBM, és fiatalabbakra cserélte

Vágólapra másolva!
Mindezt maga az IBM egyik korábbi alelnöke árulta el, az, aki a HR-ért felelt.
Vágólapra másolva!

Alan Wild az IBM korábbi HR-ért felelős alelnöke, a bíróságon pedig döbbenetes dolgokról tett vallomást. Elárulta például, hogy az IBM az utóbbi években több mint 100 000 embert rúgott ki csak azért, hogy trendinek és menőnek tűnjön a fiatalok szemében, és a Google-lel, valamint az Amazonnal emlegessék egy lapon.

Még nagyobb gond, hogy az IBM kifejezetten az idősebb dolgozóit küldte el, és fiatalabbakra cserélte azokat, hogy a fiatalabb korosztály számára vonzó legyen.

Forrás: Forbes

A 61 éves Jonathan Langley például 24 évig dolgozott az IBM-nek, amikor kirúgták. A sok elbocsátás számos diszkriminációval kapcsolatos pert eredményezett, többek között csoportos kereseteket is számos államban.

Az IBM hivatalosan annyit reagált, hogy az elmúlt 5 évben újra feltalálták a céget, és évente 50 000 dolgozót vesznek fel.

Az IBM-nek egyébként nem csak a megítélése kopott meg az utóbbi években, árbevétel terén is bajban van. A legjobban kereső emberei közül sokan távoztak, és 2018-ban 19 százalékkal kevesebb alkalmazottja van a cégnek, mint 2013-ban volt.

Míg 2015-ben nevetségesnek és alaptalannak nevezte az IBM azokat a pletykákat, amelyek szerint a következő években több mint 100 000 dolgozót küldene el, addig a múlt hónapban épp New Yorkban épített le újabb 2000 embert.