Betiltották Ausztráliában a DayZ-t

dayz cimlapi kep
Vágólapra másolva!
Újra be kellett soroltatni, pórul járt a forgalmazó és a fejlesztő.
Vágólapra másolva!

Rájár a rúd az ausztrál gamerekre, hiszen nem elég, hogy az adók miatt a hardverek és a szoftverek is kimagaslóan drágák az országban, de a médiatartalmak besorolásáért felelős hatóság apróságok miatt vasszigorral tiltja be vagy módosíttatja a videojátékokat.

DayZ Forrás: Steam

Ettől függetlenül nagy meglepetésként érte a Five Star Games disztribútort és a Bohemia Interactive fejlesztőcéget, hogy a hatóság betiltotta a DayZ túlélőjátékot az országban.

A termék digitális elérhetővé tételekor a szervezet még 15+ korhatárbesorolást adott neki, most azért kellett újból elküldeni korhatár-besorolásra, mert a Five Star dobozos kiadásban is elérhetővé kívánta tenni.

Erre jött a feketeleves: a hatóság a digitális és a dobozos verzió forgalmazását is betiltotta, méghozzá a játékban található füves cigaretta miatt. Ez azért különösen érdekes, mert a játékos egészségének a helyreállítására kitalált füves cigaretta tárgy jelenleg nem használható ténylegesen a DayZ-ben, és az sem biztos, hogy egyáltalán implementálni fogják-e a fejlesztők.

Ausztráliában megengedett a drogozás ábrázolása a játékokban, de csak akkor, ha a fejlesztők egyrészt nem ösztönzik valamilyen módon a szerhasználatot, másrészt pedig nem utalnak arra, hogy annak pozitív egészségügyi hatása lehet.

A hatóság azt írja az indoklásában, hogy amennyiben a fejlesztők elvégzik a szükséges módosításokat, akkor hajlandó

18+ besorolást adni a DayZ-nek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!