Csak 2021-ben jöhet az összehajtható iPhone

2019.08.11. 19:47

Állítólag már készül az összehajtható iPhone, de még sokat kell rá várnunk.

Továbbra sem tudni, hogy melyik nagy gyártó lesz az első igazából az összehajtható mobilok piacán (egy jól működő modellel), azonban egyre több cég próbálja felfedezni ezt a kategóriát. Állítólag az Apple is kísérletezik a hajlékony kijelzőkkel. A merészebb jóslatok szerint már 2020-ban jöhet egy összehajtható iPhone, de a UBS elemzői szerint azért többet kell várnunk.

Forrás:InsanerTech

A UBS úgy tudja, hogy valóban készül az összehajtható Apple eszköz, ami azonban inkább egy iPad lesz, és 2021-ben jelenik meg. Az IHS Market szerint ez 5G-s is lesz, és az első 5G-s iPhone-ok után jeleneik meg. Maga Steve Wozniak, az Apple társalapítója is utalt már összehajtható iPhone-okra, de megjelenési dátumot nem említett.

A UBS egy felmérésben arról faggatta az embereket, hogy vásárolnának-e összehajtható Apple terméket. A megkérdezettek több mint harmada igen, ugyanakkor csak 600 dollárt adnának érte, pedig az Apple aktuális legolcsóbb iPhone-ja is 749-be kerül. Az összehajtható mobilok pedig egyelőre nagyságrendekkel drágábbak a normál verzióknál.