Először lesz ott az IFA kiállításon a HMD Global

Vágólapra másolva!
Ennek alkalmából a Nokia 5.2, 6.2 és 7.2 mobilok is bemutatkozhatnak.
Vágólapra másolva!

A HMD Global most először lesz jelen az IFA kiállításon, mindezt maga Juho Sarvikas, a cég termékigazgatója árulta el. A Nokiától szeptember 5-én számíthatunk pár újdonságra, bár konkrétumok még nincsenek.

Forrás: HMD Global

Pletykák annál inkább, úgy néz ki, hogy a Nokia 6.2 és 7.2 biztosan megérkezik. A Daredevil kódnéven emlegetett Nokia 5.2 is jön majd, elvileg tripla kamerával, 48 megapixeles fő szenzorral, méghozzá a középkategóriában.

Emlegetik még a prémium Nokia 9.1 PureView-t is, amelynek a megjelenését ugyanakkor a negyedik negyedévre halasztották. Hallhatunk még az 5G-ről, valamint a Nokia 8.2-ről is, ami a HMD Global első felugró kamerás mobilja lehet.