Hackerbosszantó újítást kap a Firefox

mozilla firefox
Vágólapra másolva!
Plusz hamarosan elhagyja majd a Quantum nevet is.
Vágólapra másolva!

Tavaly júliusban komoly biztonsággal és stabilitással kapcsolatos fejlesztést kapott a Google Chrome, a böngésző teljes mértékben izolálta egymástól a weblapok renderelését, a funkció bekapcsolása óta mindegyik lap leképezése dedikált folyamatban fut. Ez csökkenti a böngésző összeomlásának az esélyét, és tovább nehezíti, hogy például sérülékenységeken keresztül a támadók képesek legyen átnyúlni az egyik folyamatból a másikba. Az egyetlen hátránya, hogy a Chrome esetében átlagosan olyan 20 százalékkal növelte a memóriahasználatot.

Forrás: Julia Buchner / Flickr

A belátható jövőben a Firefox is megkaphatja ezt az izolációs eljárást, a Firefox 70 alfa (nightly) verziójában a Mozilla már készen áll az újítás szélesebb körű tesztelésére. Az izoláció nincs gyárilag bekapcsolva a tesztverzióban, részben mivel több olyan ismert buggal is rendelkezik, amelyek összeomláshoz, vagy a weblapok hibás megjelenítéséhez vezethetnek.

Egyelőre nem tudni, hogy az izoláció mikor válhat elérhetővé a Firefox stabil verzióját futtatók számára, de előrehaladott állapotban van a fejlesztése.

Kapcsolódó érdekesség, hogy a Firefox 70 alfa verziójának a névjegyében a Mozilla már nem „Firefox Quantum", hanem „Firefox Browser" néven hivatkozik a böngészőre. Ez a Firefox márkát érintő, nemrég bejelentett változtatások következménye.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!