Ujjlenyomatos hitelesítést hoz a webhelyekre a Google

Samsung Galaxy S10 teszt
Az ujjlenyomatolvasó a kijelzőn át azonosít minket.
Vágólapra másolva!
Elsőként csak a saját jelszókezelőjében lesz használható a megoldás.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb techcégek már évekkel ezelőtt hadat üzentek a jelszavaknak, hiszen irracionális elvárás, hogy a felhasználók minden webhelyen egyedi és erős jelszót állítsanak be. Helyette ugyanazokat az alapvetően sem erős jelszavakat használják mindenütt, ezek viszont nem képesek megvédeni a fiókjaikat az illetéktelen hozzáféréstől. Persze a kétlépcsős hitelesítés bekapcsolása esetén ez nem számít sokat, hiszen a jelszó mellett ilyenkor egy SMS-ben vagy e-mailben kapott, vagy mobilappal generált kódot is meg kell adni a belépéshez, de ezt a webhelyek többsége nem támogatja.

Forrás: Origo

A vállalatok idővel biometrikus azonosító adatokra kívánják lecserélni a jelszavakat, azaz például ujjlenyomattal, vagy megbízható arcfelismeréssel helyettesítenék azt. A jelszómentes világ sajnos még távol van, de kezdenek végre elérhetővé válni a megvalósításához szükséges hardveres és szoftveres technológiák;

apró lépésekben, de megkezdődött a jelszavak száműzése.

A következő napokban a Google is tesz egy kisebb előrelépést az ügyben, bár erősen tesztjellegű megoldásról van szó. A lényege, hogy amennyiben valaki az androidos Chrome böngészőben bejelentkezik a Chrome mentett jelszavainak online kezelésére kitalált passwords.google.com webhelyen, és kiválaszt egy mentett bejelentkezést megtekintésre, akkor nem lesz muszáj újból megadnia a fiókjelszavát az adatok megtekintéséhez.

Ehelyett a mobiljára mentett ujjlenyomatával, képernyőzáras mintájával, vagy feloldó PIN-jével is igazolhatja magát.

A kényelmi funkció működéséhez legalább Android 7.0 rendszerű mobilra van szükség, továbbá a felhasználónak a mobilján is bejelentkezve kell lennie a Google-fiókjába.

A Google szerint a jövőben számos egyéb webhelyén bemutatkozik majd ez a megoldás, de elsőként a teljes értékű bejelentkezés helyett csak olyan esetekben használja majd, amikor biztonsági okból a jelszava újbóli megadását kéri a felhasználótól. Az ujjlenyomatos hitelesítés esetén a szerverei soha nem kapják meg a felhasználók ujjlenyomatait, a hitelesítési folyamat teljes egésze a telefonon zajlik.

A hitelesítési lehetőség egy ideje már rendelkezésre állt a Pixel okostelefonok tulajdonosai számára, de a napokban általánosan elérhetővé fog válni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!