Újabb botrány a Galaxy Fold körül

Samsung, Galaxy Fold
Így nyílik a Samsung Galaxy Fold.
Vágólapra másolva!
Viszont legalább kiderült az európai megjelenési dátuma.
Vágólapra másolva!

A hét egyik legnagyobb mobilos hírét a Samsung szolgáltatta, bejelentette a kettéhajtható Galaxy Fold második eljövetelének dátumát, miután az áprilisi rajtot súlyos minőségbeli problémák miatt le kellett fújnia. A készülék elsőként Dél-Koreában jelent meg most pénteken, a beszámolók szerint pedig azonnal el is kapkodták az első készletet a vásárlók. Ez jól hangzik, azonban a Korea Herald értesülései szerint összesen ezer darabot kaptak belőle a mobilszolgáltatók, ami nem tetemes mennyiség, még egy 2000 dolláros termék esetében sem. Nem világos, hogy a Samsung hány Foldot értékesített közvetlenül a fogyasztóknak.

Forrás: Samsung

Ezzel körülbelül párhuzamosan a Samsungnak sikerült újból botrányt kavarnia az Egyesült Államokban: az utolsó pillanatban véglegesen lemondta a Fold összes előrendelését, a pórul járt ügyfeleket pedig egy 250 dolláros, a saját webshopjában elkölthető kuponnal próbálja kárpótolni. Sejthetően a készülékre vágyók egy részének most már kezd nagyon elege lenni a kettéhajtható mobil körüli hercehurcából.

A két információt összetéve erős a gyanú, hogy gyártási nehézségek vagy stratégiai megfontolások miatt jelenleg extrém limitált készlet áll rendelkezésre a Galaxy Foldból.

Az Egyesült Államokban még szeptemberben elérhetővé válik majd a mobil, de pontos dátumot egyelőre nem közölt a cég, a pletykák szerint 27-én lesz a megjelenés napja.

Ezzel pedig el is jutottunk a harmadik új információhoz, a Samsung tájékoztatása szerint Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban, és Szingapúrban

szeptember 18-án fog megjelenni az okostelefon.

Ezek után jó kérdés, hogy vajon milyen mennyiségben lesz elérhető, a tűkön ülő vásárlók helyében felkészülnénk lélekben a termékhiányra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!