Rövid távú kommunikációs rendszert kapott az iPhone 11 Pro

Vágólapra másolva!
Eddig nem sok szó esett az Apple U1 chipről, pedig érdekes újdonságot jelent.
Vágólapra másolva!

Az Apple kedd esti nagy rendezvénye óta elég sok cikk jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a vállalat ezúttal tényleges új technológiákat nem igazán mutatott be, inkább csak összeszedte, ami a raktárban pihent. A komponensek között azonban igenis akadnak újak, ilyen például az U1 chip is, amelyről eddig kevés szó esett.

Forrás: CNET

Az U1 chip egy új vezeték nélküli csatlakozási szabványt támogat, amelynek a neve UWB. Az UWB egy bizonyos típusú impulzust bocsájt ki, meghatározott frekvenciatartományban. Az UWB nem Apple-specifikus, de az U1 chip igen.

A gyártó szerint az ilyen lapkával szerelt készülékek képesek lesznek érzékelni a hatótávolságon belül lévő többi eszközt. Vagyis fájlátvitelhez is jó a szabvány. Az Apple szerint az UWB pontosabb és az akadályok is kevésbé jelentenek gondok, mint például a Bluetooth esetében, ráadásul eszközök megkeresése is használható. Ilyen chip egyelőre viszont csak az iPhone 11 Pro és Pro Max modellekben van.