Ultramobil notebook, nem csak üzletembereknek

Lenovo, ThinkBook, üzleti, notebook, ezüst, teszt
Lenovo ThinkBook 13s.
Vágólapra másolva!
Sokak szerint az úgynevezett üzleti notebookok jelentik a számítógépes iparág egyik csúcsát. Ezeknél a gépeknél ugyanis kiemelt figyelmet fordítanak a strapabíró kialakításra, a korrekt teljesítményre, nagy üzemidőre és a biztonsági funkciókra. Tehát csupa olyan dologra, amelyek valóban használhatóvá tesznek egy terméket, amit mondjuk, nem lehet elmondani például a gamer laptopok csilivili extráiról, a színes LED-ekről vagy a brutális légbeömlőkről például. Ám az is igaz, hogy mindennek ára van, így az ilyen jellegű üzleti gépek a drágább notebookok közé tartoznak.
Vágólapra másolva!

Mára ez a kategória összeforrt a ThinkPad márkával, amelyet az IBM PC üzletágának felvásárlása után a Lenovo szerzett meg már tizenöt éve. A kínai vállalat a közelmúltban indította útjára ThinkBook névre hallgató új családját, amellyel egyfajta hidat kívánnak képezni a "hagyományos", olcsóbb consumer és az üzleti gépek között.

Lenovo ThinkBook 13s. Forrás: Origo

Ezek a készülékek már megérkeztek Magyarországra is, és a TechBázis az elsők között kapott egy 13 hüvelykes példányt (ThinkBook 13s) tesztelésre. Alapvetően arra voltunk kíváncsiak, hogy miben különbözik a kedvelt és már jól bevált ThinkPadektől, és hogy mi az, amin spórolni próbáltak.

Dizájn

Az ultravékony, másfél centis készülékházzal, az ezüstös fényezéssel, és vékony kávákkal a készülék külsejében inkább a trendibb Lenovo Yoga laptopokat idézi. Viszont a ház maga nagyon jól ellenáll a külső behatásoknak. A vízcseppeket, a rázkódást és az ütéseket is jól tolerálja, a zsanérjait pedig úgy alakították ki, hogy akár 25 000 nyitási-zárási ciklust is gond nélkül kibírjanak. A ThinkBook 13s egyébként szerintünk jól néz ki, az összhatás remek, egy üzleti tárgyalásra is gond nélkül be lehet vele ülni, és egy kávézóból se nézik ki vele az embert.

A súlya csupán 1,4 kilogramm, tehát a hordozhatóságra sem lehet panasz.

A csatlakozókínálat kielégítő, hiszen található rajta egy HDMI 1.4, egy USB Type-C és két USB 3.1, tehát a Thunderboltot és a DisplayPortot el lehet felejteni, de ezzel azért együtt lehet élni.
A termék rendelkezik beépített ujjlenyomat olvasóval, amit a bekapcsoló gombba építettek. A kameráján pedig található egy mechanikus védelem is, azaz elé lehet tolni egy kis beépített fedlapot, amivel gátat szabhatunk az illetéktelen kukkolásnak. És ha már a biztonságnál tartottunk, muszáj megemlíteni az integrált, és alapértelmezett Trusted Platform Module (dTPM) technológiát, amely titkosítja az adatokat, és képes együttműködni a Windows 10 biztonsági funkcióival.

Teljesítmény

A termék a mai trendeknek megfelelően többféle konfigurációban is elérhető, de azért az látszik, hogy még a legerősebb konfiguráció sem kelhet versenyre teljesítményben mondjuk a gamer gépekkel vagy a Lenovo magasabb kategóriás ThinkPad notebookjaival. A nálunk járt változatba egy 8. generációs Intel Core i5 processzor, 8 GB RAM és egy integrált UHD Graphics 620 grafikus chip került.

Nem olyan komoly a megjelenése, mint a ThinkPad gépeké. Forrás: Origo

A vas által produkált teljesítmény ma már meglehetősen közepesek számít. Ez pedig azt jelenti, hogy az irodai alkalmazások futtatása, a netezés, levelezés, táblázatkezelés, videózás és zenehallgatás tökéletesen megy, de a komolyabb 3D grafikájú játékokról már le kell mondani, épp úgy, mint a nagyobb volumenű képszerkesztésről, videóvágásról vagy különféle tervező programok futtatásáról.

Remek kijelző!

A ThinkBook kijelzőjére nem lehet panasz! A 60 Hz-es képfrissítési rátájú, IPS LED LCD technológiára épülő panel Full HD felbontású, ami azt jelenti, hogy a részletességre nem lehet panasz. A 300 nites maximális fényerőt kiemelkedőnek nem neveznénk, de arra azért elég ez, hogy napfényben is látható maradjon a kép, bár az tény, hogy ilyenkor a színek már erőtlennek és fakónak tűnnek.

Klaviatúrája kifejezetten kényelmesen használható. Forrás: Origo

A színek szépek, a mozgásmegjelenítés hibátlan, a betekintési szög is remek, szóval hibák nem nagyon vannak. A modell támogatja a nagy dinamikatartományú tartalmak megjelenítését (Dolby Vision szabványt is!), de az igaz, hogy a viszonylag alacsony maximális fényerő miatt a HDR effekt azért nem annyira átütő. Azt is fontos megjegyezni, hogy a megjelenítőt bevonták valamilyen speciális bevonattal, ami egészen hatékonyan oszlatja el az esetleges külső fényt, így tükröződéstől nem kell tartani.

Milyen használni?

Egy notebook megítélésénél komoly súllyal esik latba, hogy mennyire kényelmesen használható a mindennapokban. Nos, e tekintetben a ThinkBook nem okozott csalódást: a fém készülékház stabil, nem ropog, nem nyikorog. A klaviatúra szigetes elrendezésű, szennyeződés nem nagyon juthat be a gombok alá, amelyek érzékenysége és nyomásútja megfelelő, csak úgy "véletlenül" nem lehet benyomkodni őket. Nálunk egy angol kiosztású billentyűzettel ellátott változat járt, amivel azért vannak problémák, hiszen például a hosszú "Í"-nek nem jutott külön gomb, csak az Alt és a J egyidejű megnyomásával csalható elő, ami azért eléggé idegesítő. Viszont a cég állítása szerint lesznek hazánkban magyar billentyűzetű Lenovo ThinkBookok, szóval ezzel elméletileg nem lehet gond.

Jó vékony! Forrás: Origo

A masina aktív hűtőrendszere kiválóan végzi a dolgát, enyhe melegedés tapasztalható a komolyabb számítási feladatot igénylő szoftverek futtatása során, de brutális forrósodástól azért nem kell tartani. 45 Wh kapacitású akkumulátorral látták el, ami ilyen kijelző és hardver mellett teljesen korrektnek számít. Ezt az üzemidő is alátámasztja, hiszen 50 százalékos fényerő mellett a használattól függően akár 10-12 órányi működésre elegendő energia elraktározására is képes, azaz akár egy komolyabb repülőutat is ki lehet húzni vele. A modell rendelkezik két darab 2 wattos beépített hangszóróval, de ez a rendszer csak arra elég, hogy hozza a kötelező minimumot. A hangerővel nincs gond, viszont a megszólalás zenehallgatásnál sokszor kásás, zajos.

Bizonyítvány

A gyakorlati próba során arra a következtetésre jutottunk, hogy jó irányba indult el a Lenovo az új ThinkBook szériával. A nálunk járt terméknek vannak korlátai, ez tény, de alapvetően egy kifejezetten kényelmesen, kellemesen használható, megbízható gép benyomását keltette. Ha valaki alapvetően általános, hétköznapi használatra, üzleti, irodai vagy iskolai feladatokhoz keres egy jó hordozható, nagy üzemidejű, strapabíró, jó képernyővel bíró masinát, annak jó szívvel tudjuk ajánlani!
Még több információ a termékről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!