Szélsebesen frissíti a Windows 10-et a Microsoft

2019.09.27. 14:07

Az idén májusi verzió fut már a számítógépek közel felén.

Ugyan a Windows 10 May 2019 Update továbbra is rendelkezik jó néhány kellemetlen és rejtélyes hibával, azonban a Microsoft bejelentette, hogy mostantól kezdve hivatalosan is megkezdődött a lehető legszélesebb körű terjesztése. Ez azt jelenti, hogy akinek a számítógépén az idén májusinál régebbi Windows 10 fut, azt a Windows Update nagy eséllyel a közeli jövőben nekiáll majd noszogatni az aktuális verzióra való átállásra.

Windows 10 May 2019 UpdateForrás: Microsoft

Az elmúlt hetekben a Microsoft már jelentős mértékben felgyorsította a May 2019 Update óriásfrissítés terjesztését, amelynek köszönhetően az AdDuplex szerint most már a Windows 10-es számítógépek 45,5 százalékán ez a rendszer fut. A másik leggyakrabban használt kiadás a tavaly októberi óriásfrissítés 25,5%-kal, a harmadik pedig a tavaly áprilisi 24,1 százalékkal.

A Windows 10 összes régebbi kiadásának együttes piaci részesedése csupán 4,6%.

A Microsoft nem véletlenül próbálja minél gyorsabban terjeszteni az éppen aktuális operációs rendszerét: a harmadik leggyakrabban használt Windows 10 April 2018 Update terméktámogatása a novemberi hibajavító keddel megszűnik, ezután sem biztonsági, sem pedig funkcionális frissítések nem érkeznek majd hozzá.

A Windows 10 kérdéses kiadását használókat legkésőbb december elejéig át kell állítania egy olyan verzióra, amihez még jó ideig készülnek majd patchek.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!