Eltünteti a kukkolóoldalát az Instagram

instagram közösségi média hálózat social network
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Sokan talán nem is tudtak a Követed felületről.
Vágólapra másolva!

Még ezen a héten eltűnik egy nyolc éve bevezetett funkció az Instagramról, amely segítségével figyelni lehetett az ismerősök különféle aktivitásait, például hogy kiket kezdtek el követni vagy milyen tartalmakat kedveltek. Egy közösségi hálózat esetében persze megszokott az efféle információk elérhetővé tétele, azonban az Instagram esetében ez ténylegesen másra sem volt jó, mint a mások utáni kukkolásra.

Forrás: Freestocks / Pexels

A héten globálisan kigyomlálandó funkcióról sokan valószínűleg nem is tudtak, hiszen elrejtette az Instagram: az aktivitások megtekintéséhez be kellett tölteni a felhasználó profiloldalát, majd ott a Following (Követed) szövegre kellett koppintani az aktivitáslista betöltéséhez. Az elrejtése mellett valószínűleg a félrevezető neve sem segített rajta.

Az Instagram szerint a Követed nyugdíjazásának semmi köze sincs az esetleges kémkedéshez, egyszerűen csak olyan kevesen használták, hogy a megszüntetése mellett döntöttek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!