Túltolhatja a biciklit a Google Stadia

god of war 2018 sony playstation 4 videojáték
God of War (2018)
Vágólapra másolva!
Érdekes módon redukálná nullára a bemeneti késleltetést.
Vágólapra másolva!

Mostanra valószínűleg sokaknak feltűnt, hogy a nagy techcégek rögeszméje szerint ők mindig mindent jobban tudnak a felhasználóiknál. A Google ezt új szintre emelné a számítógépes játékok streamelésére kitalált, a belátható jövőben elérhetővé váló Stadia szolgáltatásában: a cég mérnöki feladatokat végző részlegének alelnöke szerint egy-két éven belül kisebb lesz a felhőből streamelt játékok esetén a bemeneti késleltetés (input lag), mint a helyi gamer PC-n futtatott játékoknál.

A kép csak illusztráció (God of War) Forrás: Sony

Nem kell rakétatudósnak lenni ahhoz, hogy ez az állítás konkrétan fizikai képtelenségnek tűnjön, de Madj Bakar szerencsére kifejtette az elképzelést: a Stadia gépi tanulással megpróbálja majd kitalálni, hogy milyen gombot kíván következőre megnyomni a játékos, és előre megnyomja helyette.

A Google gyakorlatilag rá akarja bízni a Stadiára a játékok irányítását, a gamerek által ténylegesen megnyomott gomboknak pedig jobbára annyi jelentőségük volna, hogy tanítanák a játékosok viselkedését megtippelő rendszert.

Nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy ha valaha tényleg elérhetővé is válik a Stadiában ez a megoldás, akkor mennyire fog jól működni, különösen a rendkívül gyors, vagy széles spektrumon mozgó reakciókat igénylő játékokban. Ilyenek például az online lövöldék, a sokféle kombót használó verekedős játékok, vagy éppen a Souls-szerű, a gamerek képességeit folyamatosan a végletekig próbára tevő címek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!