Mégis javítja a Start menü hibáját a Microsoft

2019.10.14. 12:06

Sajnos csak október vége felé érkezhet meg a patch.

A szeptemberi hibajavító kedd óta folyamatosan érkeznek a panaszok, miszerint egyes Windows 10-et használók nem képesek elérni a Start menüt: a megnyitásakor csak egy hibaüzenetet kapnak, miszerint kritikus hiba lépett fel, amelyet a következő bejelentkezéskor a Windows (borítékolható sikerrel) megpróbál majd javítani.

Forrás: Lisa Fotios / Pexels

A hiba által érintettek száma látszólag folyamatosan nőtt az elmúlt bő egy hónapban, volt olyan is, aki az októberi hibajavító kedden kiadott összegző frissítés telepítése után szembesült vele. Ez rendkívül kellemetlen, hiszen a Microsoft a múlt hónapban azt a tájékoztatást adta, hogy nem ismeri a ritka hibajelenség okát, így egyelőre javítani sem tudja azt.

Szerencsére úgy tűnik, hogy mégis sikerült azonosítani a gondot: a cég terméktámogatási fórumában az egyik panaszos azt a tájékoztatást kapta, hogy előreláthatóan október végén jön a gondot megoldó hibajavítás.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!