Elérhető lett a Chuwi mini laptopja

Vágólapra másolva!
430 dollártól fölfelé vihető a 8 hüvelykes Chuwi MiniBook laptop.
Vágólapra másolva!

A Chuwi MiniBook egy olyan apró laptop, amely mindössze 8 hüvelykes érintőkijelzővel rendelkezik, ez pedig a 360 fokos zsanéroknak hála teljesen hátra hajtható.

A Windows 10-et futtató apróság érdekessége, hogy az egyik legolcsóbb mini laptop: már 430 dollártól fölfelé elérhető, ez pedig immáron a végleges ára, a kínai Banggood áruházon keresztül (előrendelésre vagy közösségi finanszírozásra többé nincs szükség).

Forrás: Chuwi

A kínai áruház ugyanakkor kizárólag az Intel Celeron N4100 CPU-val szerelt belépőmodellt árulja egyelőre.

A Chuwi régóta kínál olcsó windowsos gépeket, a MiniBook azonban az első mini laptopja, a kategória mostanában nagyon felkapott. Ez a modell full HD-s érintőkijelzőt, háttérvilágított billentyűzetet, sztereó hangszórókat, ujjlenyomat-olvasót, M.2 slotot, 8 GB RAM-ot és 128 GB tárhelyet kínál, 4,5 órás üzemidő mellett.