Elkezdődött az új Facebook tesztelése

facebook
Így néz ki a megújult Facebook
Vágólapra másolva!
A mobilappja után lassan a webes felülete is frissülni fog.
Vágólapra másolva!

Idén április végén a Facebook megrendezte a szokásos fejlesztői konferenciáját, az F8 2019 legtöbbek számára érdekes bejelentését a közösségi hálózat megújult felülete jelentette. A jellegzetes kék színű fejléccel leszámoló, a jelenleginél számottevően szellősebb és letisztultabb, továbbá a csoportokat az előtérbe helyező dizájn nyilvános tesztelése elsőként a mobilokon kezdődött meg, friss beszámolók alapján pedig a napokban a böngészős verziójának nyilvános próbaüzemét is elindította a cég.

Így néz ki a megújult Facebook Forrás: Facebook

A jelek szerint a Facebook egyelőre csak keveseknél tette elérhetővé az új böngészős felületet, ráadásul nem erőszakolja rájuk: aki bekerült a bétaprogramba, azt egy előugró felületen értesíti a portál, hogy lehetősége van kipróbálni a sötét témát is támogató kinézetet.

Egyelőre nem világos, hogy az új felületet mikor kívánja általánosan elérhetővé tenni a Facebook. A beszámolók szerint itt-ott van még mit csiszolni rajta, plusz az is döntő fontosságú, hogy egyáltalán mit reagálnak rá a limitált férőhelyes nyílt bétába meghívott a felhasználók.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!