Először érkezik Magyarországra két kijelzős mobil

2019.10.29. 21:10

Az egyre inkább magára találó LG úgy döntött, hogy idén elhozza az aktuális felhozatalának csúcsát képező V50-et Magyarországra. Ez a telefon pedig nem csak, hogy egy különleges megoldással dupla képernyőt kínál, de már felkészült az 5G-s hálózatok támogatására is!

A Groupama Arénában tartott bemutatóján az LG biztosított mindenkit arról, hogy habár az elmúlt években akadtak kilengéseik, egyáltalán nem tervezik az okostelefonok gyártásának beszüntetését, sőt, az utóbbi időben egyre jobban teljesítenek a régióban, beleértve Magyarországot is. Ez nem kis részben köszönhető annak is, hogy letisztultabbá és egyértelműbbé tették a termékpalettát, és gyakorlatilag minden igényre és pénztárcaméretre tudnak nyújtani egy megfelelő mobilt.

Az alsó kategóriát a K-sorozatú készülékek fedik le, melyek közül a legolcsóbb már nem is "rendes" Android rendszert, hanem Android Go-t kap. Itt kiemelte az LG, hogy fontos a frissesség és a gyors reakcióidő, így ezek a modellek egy újabb kiadással bővülnek még ebben az évben. Eggyel följebb lépve már a Q-sorozatnál találjuk magunkat, melynek jelenlegi tagja, a Q60-as kifejezetten népszerűnek bizonyult, így ezt egyelőre nem is tervezi frissíteni vagy leváltani a vállalat.

A legfelső kategóriában a G-sorozat legújabb tagját, a G8-at lehet választani, melynek érkezik egy frissített verziója, a G8S. Itt azonban még nincs vége, ugyanis az LG-nél most már létezik még egy kategória a legfelső fölött, melynek tagjai jellemzően eddig nem jelentek meg Magyarországon. Ez azonban most megváltozik, a V-sorozat legfrissebb darabja, a V50 ugyanis nálunk is elérhető lesz, és ez a telefon több szempontból is különleges.

Forrás: LG

Két kijelző... de nem úgy

Az LG V50 legfontosabb tulajdonsága, hogy alapvetően egy duplakijelzős telefonról beszélhetünk, habár ez a megfogalmazás így nem teljesen pontos. Nem olyan készülékről van szó ugyanis, mint a hajtogatható Samsung Galaxy Fold vagy Huawei Mate X, hanem egy némileg egyszerűbb megoldásról: van az alap LG V50, ami egy hagyományos csúcstelefon, viszont a gyártó ad mellé egy különleges "tokot", amiben ott lapul egy második kijelző.

Ahogy bepattintjuk a V50-et ebbe a tokba, rögtön csatlakozik a második képernyőhöz, ami egyébként egy 6,2 hüvelykes FHD+ felbontású OLED egység, és a telefon akkumulátoráról működik, tehát nem kell külön tölteni. Még szerencse, hogy a V50 egy elég nagy, 4000 mAh-s telepet kapott és természetesen támogatja a gyorstöltést.

Forrás: LG

Magának a telefonnak a kijelzője ennél azért jóval acélosabb: ez egy 6,4 hüvelykes, QHD+ felbontású OLED panel. A fő tartalmak ezen fognak megjelenni, azonban a tokba téve a másodlagos kijelző számos hasznos dologra bevethető, például:

  • megjelenhet rajta egy teljes billentyűzet a könnyebb gépelés kedvéért,
  • játékokhoz külön vezérlőgombok, így a lényegből semmit nem takarunk ki az ujjainkkal,
  • filmnézés közben chatelhetünk vagy böngészhetünk (vagy bármi mást csinálhatunk)
  • az egyik képernyőről készített képernyőfotót egy gombnyomással küldhetjük át a másik képernyőn a chat ablakban
  • élő közvetítés alatt válaszolhatunk a feltett kérdésekre
  • és úgy nagyjából bármi más, amit multitasking terén el tudunk képzelni.

Szintén ötletes, hogy a második kijelzőt tartalmazó tokot két fixált szögben hajlíthatjuk meg (104 és 108 fok), amivel még a fotózás terén is kényelmesebbé válik az életünk: használhatjuk úgy, mint a kézi videokamerák kis LCD-kijelzőit, vagyis például ha a tömeg fölött szeretnénk fotózni valamit, akkor a második kijelzőt lefelé hajtva láthatjuk is, hogy mit fogunk lefényképezni.

Forrás: LG

Megjött az 5G

Ezzel párhuzamosan azt is érdemes kiemelni, hogy az LG V50 jelenleg a kevés itthon is elérhető telefonok egyike, mely már támogatja az 5G-s adatkapcsolatot. Persze, ennek most még olyan túl sok haszna nincsen, de egy ilyen drága készüléket jellemzően nem is egy évre vásárol az ember. Magának az 5G-nek rengeteg felhasználási formája lesz, és rendkívül fontos a jövőre nézve, azonban egy okostelefon tekintetében az átlagfelhasználó leginkább a brutális letöltési sebességet fogja észrevenni: a helyszíni teszt során a 4G-s hálózat átlagos 200 Mb/s-os sebességet helyett az 5G-n 800 Mb/s körüli eredményeket mértünk, néha még ennél többet is. Ezzel párhuzamosan pedig a késleltetés is csökken, ami különösen az online játékoknál nagy előny.

Az 5G-s kapcsolódást a Qualcomm legújabb, Snapdragon 855-ös chipkészlete és az ahhoz kapcsolódó modem teszi lehetővé, ez pedig egyúttal garantálja is az abszolút csúcssebességet. Az LG emellé bepakolt 6 GB memóriát és 128 GB tárhelyet a telefonba, az utóbbi egyébként 2 TB-ig bővíthető microSD kártyával.

Forrás: LG

A kamerákkal sem bánt szűkmarkúan a gyártó, összesen ötöt szórtak szét a telefonon, kettőt elöl:

  • egy 8 megapixeles normál látószögű (F1.9 / 1.12μm / 80˚)
  • és egy 5 megapixeles nagylátószögű (F2.2 / 1.0μm / 90˚) lencsét.

Hátul pedig a következőket találjuk:

  • egy 16 megapixeles szupernagylátószögű (F1.9 / 1.0μm / 107˚)
  • egy 12 megapixeles normál látószögű (F1.5 / 1.4μm / 78˚)
  • és egy 12 megapixeles telefotó lencse (F2.4 / 1.0μm / 47˚).

És ahogy az ma már alapvető elvárás, a V50 mindenféle mesterséges intelligenciás és fotómanipulációs képességgel rendelkezik, melyek egy része tényleg hasznos, egy másik részét biztosan ki fogják próbálni néhányan párszor, egy másik része pedig teljesen felesleges gimmick.

Az LG V50-es még ősszel megjelenik a hazai piacon, a hivatalos árazásról azonban egyelőre semmilyen információval nem rendelkezünk.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!