Játékfejlesztő stúdiót nyitott a Google

szexi gamer csaj
Jade Raymond a játékipar egyik legismertebb figurája. Nem csak gyönyörű, de valószínűleg nagyon okos is: karrierjét programozóként kezdte a Sonynál, aztán a Ubisoft Toronto, majd az Electronic Arts Motive stúdiójának igazgatója lett.
Vágólapra másolva!
Jade Raymond vezeti a Stadia-exkluzív játékok készítésére szakosodott divíziót.
Vágólapra másolva!

Teljesen logikus, bár valamiképp váratlan manővert téve a Google bejelentette, hogy fejlesztőstődióval bővült a Stadia Games and Entertainment divíziója. A nevéből sejthetően ez az üzletága foglalkozik a hamarosan félig-meddig nyitott bétában elinduló Stadia felhős játékstreamelő szolgáltatással.

Jade Raymond Forrás: Digital Trends

A kanadai Montréalban lévő stúdiót az Assassin's Creed játékokon dolgozva híressé vált Jade Raymond producer vezeti majd. A megalakulást bejelentő blogbejegyzésben aránylag kevés értékelhető konkrétumot árult el a stúdióról: számos különböző műfajú játékot szeretnének készíteni, ezek pedig exkluzívan a Stadia szolgáltatásban lesznek elérhetőek. Emellett a stúdió álláshirdetései alapján úgy tűnik, hogy big budget játékok is tervbe vannak véve, nem csak kisebb projekteket tervez finanszírozni a Google.

Jelenleg korai stádiumban van a játékfejlesztéses kezdeményezés, így nem mostanában kell számítani a stúdió első játékának bemutatására.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!