Újabb borzalmas negyedévet zárt a Sony Mobile

sony xperia 5 okostelefon mobilozás smartphone
Sony Xperia 5
Vágólapra másolva!
Annyi mobilt adott el, mint amennyit a Samsung naponta.
Vágólapra másolva!

Nem akar véget érni a Sony Mobile kálváriája, a mobilgyártó leánycég újabb mélypontot ért el az eladások tekintetében. Az idei pénzügyi évet borzalmasan indította, az áprilistól júniusig tartó első pénzügyi negyedév során csupán 900 ezer mobilt sikerült eladnia, ennek fényében pedig az éves eladásra vonatkozó előrejelzését egymillió mínusszal lecsapta 4 millióra.

Sony Xperia 5 Forrás: Sony Mobile

Most megjöttek a második negyedéves eredmények, a júliustól szeptemberig tartó három hónapban a vállalat újabb mélypontot elérve csupán 600 ezer mobilt értesített világszerte.

Összehasonlítási alapul a Samsung átlagosan naponta ad el körülbelül ennyi telefont.

Az újabb rémisztő negyedév után a Sony Mobile újból csökkentette az éves eladási előrejelzést, ezúttal félmillió mínusszal 3,5 millióra vágta le az értéket, ám még ez is derűlátó becslésnek tűnik.

Kontextusként a Sony Mobile a 2014-es pénzügyi évben volt a csúcson 40 millió eladott okostelefonnal, az ideiben pedig már mázli lesz, ha tényleg összejön a 3,5 millió.

Nem tudni, hogy a mobilos divízió mennyi pénzt veszített az elmúlt negyedévben, a Sony szándékosan úgy szervezte át a belső struktúráját, hogy ne kelljen nyilvánosságra hoznia a veszteség konkrét összegét.

A tervek szerint az éppen teljesen megújuló Sony Mobile 2021 első negyedévében kezdhet el újból nyereséget termelni, egyes részvényesek egyre hangosabb követelőzése ellenére az anyacég továbbra is eltökélt a mobilos üzletág megmentése mellett.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!