Menetrend szerint frissült a OnePlus 6 és 6T

Vágólapra másolva!
Mindkét korábbi modell megkapta az Android 10-alapú OxygenOS 10-et.
Vágólapra másolva!

A OnePlus 7T Pro bemutatója során a OnePlus azt mondta, hogy még novemberben frissíti az Android 10 rendszerrel a OnePlus 6 szériát. A gyártó tartja a szavát.

Ennek megfelelően az Android 10-alapú OxygenOS 10 frissítés már el is indult egy ideje a OnePlus 6 és 6T készülékekre. A frissítés új kezelőfelületet és funkciókat is hoz magával, megújult a gesztusvezérléses navigáció, az ikonok formája testre szabható, illetve a Game Space és a Contextual Display funkciók is megérkeztek.

Forrás: TechRadar

Bár a változtatási lista nem említi, a biztonsági javítások már az idén októberiek. A képernyőbe belógó szenzorsáv ugyanakkor nem elrejthető.

Mint mindig, úgy a frissítés most is több hullámban válik elérhetővé. Eleinte csak kis számú felhasználó kapja meg, majd ha az első napokban nincs visszajelzés komolyabb hibákról, akkor szélesebb körben is elindítják a csomagot.