Közeledik a Nokia TV

Vágólapra másolva!
55 hüvelykes képernyővel és 4K-s felbontással érkezhet meg a Nokia TV.
Vágólapra másolva!

Mostanában egyre több gyártó dönt úgy, hogy a televíziók piacára is belép. Legutóbb a OnePlus állt elő a saját megoldásával, bár az a nemzetközi piacra csak jóval később érkezhet meg.

Hasonló megközelítést alkalmaz a Nokia is. A Flipkarttal közösen jelentette be a cég, hogy Indiában hamarosan piacra dobja a Nokia Smart TV-t. Eleinte valószínűleg csak Indiában lehet majd kapni (mint a OnePlus TV-t).

Forrás: GSMArena

A pletykák szerint a Nokia Smart TV JBL audiorendszerrel érkezik, a BIS hitelesítésének hála pedig az is kiderült, hogy 55 hüvelykes átmérőjű, 4K-s felbontású panelt használ.

Elvileg Android 9 rendszer fut majd rajta, a kontrasztot és a feketéket Intelligent Dimming technológia fokozza. A december elején érkező termék a OnePlus, a Xiaomi és a Motorola tévéknek állítana riválist.