Ugyanaz a kijelző volt az elmúlt három év Surface Pro gépeiben

Vágólapra másolva!
Pontosan ugyanazt a panelt használta az elmúlt három generáció a Surface Pro szériában.
Vágólapra másolva!

Sok készüléksorozatnál egyenesen elvárják a vásárlók, hogy a következő évben érkező modell jobb kijelzővel érkezzen, még akkor is, ha a fejlődés csupán minimális. Az iPhone mobiloknál például egészen biztosan felháborodtak volna a rajongók, ha 2017 óta nem változtat a képernyőn az Apple.

Forrás: MyNextTablet

Sajnos éppen ez történik a Microsoftnál és a 2019-es Surface Pro 7-nél. Ami azt illeti, a tavalyi és a tavaly előtti Surface Pro 6 és Surface Pro 5 pontosan ugyanazzal a 12,3 hüvelykes LG Philips LP123WQ112604 IPS-panellel voltak felszerelve, mint a legújabb változat. A panel teljes mértékben változatlan, a jellemzőin sem finomhangoltak, még a fényerőn sem.

Minderre a NotebookCheck szakértői hívták fel a figyelmet. Mint mondják, az egy dolog, hogy a gépházon nem változat a Microsoft, de a kijelzőt illene időnként frissíteni. A többi gyártó is gyakran több generációra megtart egy-egy gépházat, de például fejleszt a képernyő fényerején.