Terjedni kezd a gigabites internet az országban

2019.11.26. 14:06

Minden közintézmény és a háztartások több mint háromnegyede számára elérhető lesz 2025 végére az egy gigabites sávszélesség, amit 2030 végéig hozzáférhetővé tesznek a háztartások döntő többségénél - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten, a T-Systems Magyarország Symposium 2019 elnevezésű konferenciáján.

A digitális gazdaság egyre nagyobb súlyt képvisel Magyarországon, a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 20 százalékát adja, és a foglalkoztatottak 17 százalékának biztosít munkalehetőséget - ismertette előadásában a miniszter. Kiemelte, hogy Magyarország nemzetközi összevetésben kiemelkedően teljesít a szélessávú lefedettség, illetve a hálózati összekapcsoltság területén.

A kép csak illusztrációForrás: Bruce Mars / Pexels

A Szupergyors internet programnak köszönhetően szinte minden háztartásban elérhető a 30 megabites sávszélesség. Az EU digitális gazdaság és társadalom indexe (DESI) szerint ugyanakkor jelentős a hazai lemaradás a humán tőke, az alapszintű és fejlett digitális készségek szintjét tekintve, ezen minél gyorsabban változtatni kell - hangsúlyozta Palkovics László.

A miniszter meghatározónak nevezte az Ipar 4.0 átállás támogatását, az 5G hálózati fejlesztéseket és a kapcsolódó stratégia megalkotását, a mesterséges intelligencia akcióterv és stratégia kidolgozását, a Digitális jólét program végrehajtását, a hálózati lefedettség és elérhetőség folyamatos kiterjesztését. A kormány biztosítja a digitális alapinfrastruktúra fejlesztését

A tervek szerint Magyarország az 5G fejlesztések egyik európai központja lehet, fontos szerepet vállalhat a technológiára épülő alkalmazások tesztelésében.

A készülő Nemzeti digitalizációs stratégia egyik fő célja, hogy állami szerepvállalás révén felgyorsuljon és költséghatékonyan valósuljon meg az 5G hálózat kiépítése. A kormány arra törekszik, hogy a nagyvárosokban és a főbb közlekedési útvonalak mentén mielőbb épüljön ki az 5G hálózat - mondta a miniszter.

Előadásában felhívta a figyelmet arra is, hogy a mesterséges intelligencia alapú fejlesztések elterjedésének és alkalmazásának eredményeképpen jelentősen erősödhet a hazai vállalkozások versenyképessége. Ezért célul tűzték ki, hogy a kis- és középvállalkozások minél nagyobb arányban vegyenek részt ezekben a fejlesztésekben, akár nagyvállalati, egyetemi vagy nemzetközi partnerségben.

Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója a konferencia megnyitóján úgy fogalmazott, a szükséges technológia a megfelelő szinten rendelkezésre áll, új szerepek, új modellek és új struktúrák képződnek, a robotok pedig a mindennapjaink részei; ez már nem a jövő, hanem a jelen.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!