Ezer játékot dobtak ki a Steamről

valve steam
Általánosan elérhetővé vált a Steam megújult felülete
Vágólapra másolva!
A Valve szerint egyes kiadók visszaéltek a rendszereivel.
Vágólapra másolva!

Mindent elmond a legnagyobb digitális számítógépes játékbolt méretéről, hogy az elmúlt nap során a Valve kidobott belőle olyan ezer játékot, és ez a Steam Tools webhely nélkül talán senkinek sem tűnt volna fel. Sajnos nem világos, hogy jelenleg hány játék van a Steamen, az utolsó hivatalos tájékoztatás szerint idén januárban már 30 ezer felett volt a számuk (ebben nincsenek benne a DLC-k és egyebek), a SteamSpy adatai alapján pedig valószínű, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is 8400 körül alakul majd a rajta kiadott termékek száma.

Forrás: Origo

A Valve tájékoztatása szerint a soha nem látott méretű purgálás oka, hogy egyes kiadók visszaéltek a Steamworks rendszerrel, ezen cégek termékeit hajította most ki a Steamről. Egyelőre úgy tűnik, hogy a rengeteg érintett játék ellenére valójában kevés, ráadásul egymással talán kapcsolatban álló orosz kiadón (például Dagestan Technology, Siberian Technology) csattant az ostor valamiféle játékcsomagokkal való machináció miatt.

Hírünk írásakor nem volt tiszta, hogy pontosan mi történt.

Sejthetően nem olyan játékok kerültek ki a Steamről, amelyek tömegeket érdekelhetnének.

A kevesek által ismert, ügyeskedő kiadók már hosszú évek óta nehezítik a Valve boltját használni próbálók életét, némi bevétel reményében elárasztják a Steamet a régi szemetükkel, és mint a példa is mutatja, ennek tetejébe néha egyéb visszaéléseket is elkövetnek. Ami pedig még ennél is rosszabb a gamerek számára, hogy egyes esetekben a játékaik nem futnak megfelelően a modern számítógépeken, és ez cseppet sem zavarja a cégeket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!