Távozott az Apple legendás dizájnere! Felismeri az alkotásait? KVÍZ!

2019.12.08. 13:36

Jony Ive, az Apple legendás dizájnere, Steve Jobs jobbkeze most már hivatalosan is elhagyta az óriáscéget, és egy saját tervezőstúdió üzemeltetésébe kezdett. Kvízünkben az ő munkásságát idézzük fel!

A brit születésű Jony Ive 1992 szeptemberében csatlakozott az Apple kötelékéhez. Newcastle-ben az egyetemen tanult ipari tervezést, majd egy feltörekvő kisvállalkozásnál dolgozott, mielőtt kikötött a kaliforniai cégnél. Hitvallása mindig is az egyszerűség és a használhatóság volt: mint arról többször is beszélt, szerinte a formának a funkciót kell követnie, és a kevesebb néha több.

Ebben nagyon megértették egymást Steve Jobsszal, akit 1985-ben küldött el az Apple-től az igazgatótanács, és pár évvel azután tért vissza, hogy Ive-ot felvették a céghez. Miután Jobs visszavette a vezérigazgatói pozíciót, azonnal a szárnyai alá vette a fiatal tervezőt, és közösen kezdtek dolgozni azon, hogy kirángassák az Apple-t a vészhelyzetből, és újra a világ egyik legmenőbb technológiai vállalatává tegyék.

1997-ben kinevezték az ipari formatervezésért felelős alelnöknek, onnantól kezdve pedig az ő irányelvei szerint készültek az Apple legendás, sokszor teljes iparágakat átformáló, forradalmasító eszközei. Innentől kezdve pedig már csak az a kérdés, hogy ön ismeri-e ezeket. Az alábbi 10+1 kérdéses kvízünkből ez ki fog derülni!