Játéktervezéssel és rövid videóval nyerhetnek az iskolások

2019.12.12. 16:07

A jövő évi Biztonságos Internet Nap adja az apropót.

Az internethasználat és annak biztonsága komoly fejtörést okoznak a szülőknek és a pedagógusoknak, hiszen a hagyományos, jól bevált szabályozási módszerek már nem minden esetben tűnnek életszerűnek. Ezek a gyakran kudarcként megélt tapasztalatok egyre jobban beárnyékolják az internet egyébként igen pozitív és hasznos oldalát.

A kép csak illusztrációForrás: Pixabay / Pexels

A Biztonságos Internet Nap célja elsősorban az, hogy a gyerekek és fiatalok körében népszerűsítse a digitális eszközök tudatos használatát pozitív célokra, ugyanakkor lehetőséget teremtsen és buzdítsa őket olyan pozitív tartalmak létrehozására, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal is tudnak használni. Éppen ezért a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciumvezetője, a 2020-as Biztonságosabb Internet Nap alkalmából offline játékkészítő és videópályázatot ír ki hazai általános és középiskolások számára.

Játékkészítő pályázat célja a gyerekek kreativitását kihasználva olyan, gyerekek által megtervezett offline játékok tárházát kialakítani, amelyekkel majd az osztályban, barátokkal, családi körben is játszani lehet. A társasjáték egy olyan strukturált szociális tevékenység, melynek során a gyerekek számos, a későbbi életük során fontos készségüket fejlesztik. A játék segíti a másokhoz való pozitív viszonyulást, a kommunikációt, a kritikus gondolkodást, az információk elemzését, a problémamegoldást, a szabályokhoz és szociális normákhoz való igazodást.

Ezekre a készségekre mind szükségük van a gyerekeknek ahhoz, hogy a kibertérben hozott döntéseiket is mérlegelni tudják, és tudatos felhasználóvá váljanak.

Videópályázatunkkal azt szeretnénk elérni, hogy a fiatal felhasználók megtalálják a saját válaszukat arra a nagyon fontos kérdésre, hogy az internethasználatban vajon megmutatkoznak-e generációs különbségek a felhasználók között.

Játékkészítő pályázat (offline játékok)

Téma: Ismerd meg jobban a téged körülvevő kiberteret!
Pályázni lehet:

  • társasjátékkal, kártyajátékkal, logikai fejtörővel, keresztrejtvénnyel,
  • egyéni vagy csapatmunkában. Egy pályázó akár több játékot is beküldhet.

A beküldött játékoknak tartalmaznia kell (játéktól függően): játékleírás, játékszabályok, kellékek, játéktábla, kártyalapok, lépegetők, dobókocka. A játék grafikáját is a gyerekeknek kell megtervezniük, megrajzolniuk.

Videópályázat

Téma: Másképp viselkednek-e a kibertérben a felnőttek? Ha igen, szerinted miért?

A pályázatra olyan, maximum 3 perces kisfilmeket várunk, melyből kiderül a pályázó véleménye és válasza arra a kérdésre, hogy mitől lehet más egy felnőtt médiafogyasztási szokása, mint egy gyereké.

A videónak tartalmaznia kell a válasz kifejtését, az érvelést. A szakmai zsűri a témamegjelölésnek megfelelő, valós problémákat (generációs különbségek) felvető videókat pontozza.

Kik jelentkezhetnek?

  • Általános iskola alsó tagozatos tanulói (1-4. évfolyam)
  • Általános iskola felső tagozatos tanulói (5-8. évfolyam)
  • Középiskolai tanulók (9-12. évfolyam)

Határidők

Beküldési határidő: 2020. január 31., éjfél
Díjazás: A beérkezett munkákat szakmai zsűri bírálja el. A győztesek pénzjutalomban részesülnek és értékes nyereményekkel gazdagodnak, továbbá meghívást kapnak a Biztonságosabb Internet Nap központi rendezvényére, ahol a nyertes játékokat a résztvevők ki is próbálhatják. A rendezvény időpontja 2020. február 11., helyszíne Budapest, Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A részletekről a győztesek időben értesítést kapnak.

Mindkét kategóriában (játékkészítő és videópályázat) két-két korcsoportban díjazzuk a pályamunkákat: külön az általános iskolásokat, és külön a középiskolásokat.

  • I.díj: 50.000 Ft
  • II.díj: 40.000 Ft
  • III.díj: 30.000 Ft
  • IV- VII. díj: 10.000-10.000 Ft

A pályamunkákat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat később a Safer Internet Program keretében felvilágosító, figyelemfelkeltő céllal szeretné használni, terjeszteni, és erről beleegyező nyilatkozatot kíván aláíratni az alkotókkal.

Lebonyolítás

A pályaműveket mindkét kategóriában a SID2020@gyermekmento.hu címre várjuk!
Eredményhirdetés: 2020. február 11.
Díjátadás: Budapest, 2020. február 11.

A jelentkezési lapon kívül kérjük, hogy minden pályázó küldje el a hozzájárulási nyomtatványt is!

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!