Nem kerülhet Play Áruház a török mobilokra

okostelefon smartphone mobil android
Vágólapra másolva!
A már piacra dobott termékeket legfeljebb részlegesen érinti a változtatás.
Vágólapra másolva!

Nemcsak az Európai Unió és Oroszország ment neki az Android miatt a Google-nek, tavaly szeptemberben Törökország versenyhatóságától is kapott egy mélyütést a vállalat. Az orosz Yandex bejelentésére válaszul a hatóság úgy ítélte meg, hogy a Google visszaél a piaci erőfölényével, hiszen előírja az androidos eszközök gyártóinak, hogy kötelezően a keresőmotorját kell alapértelmezettként beállítaniuk az eszközeiken, amennyiben szeretnék azokat a Play Áruházhoz, a YouTube-hoz, vagy éppen a Gmailhez hasonló appokkal előtelepítve szállítani a vevőknek.

A kép csak illusztráció Forrás: Ashutosh Jaiswal / Pexels

A hatóság 93 millió líra (~4,7 milliárd forint) büntetést szabott ki a Google-re, továbbá utasította a versenyellenes magatartásának befejezésére. A döntés alapján a Google köteles lett volna beépíteni egy keresőválasztó képernyőt az Androidba, így a készülékek beüzemelésekor a fogyasztók eldönthették volna, hogy melyik keresőt kívánják használni.

Ugyanerre jutott az Európai Unió is,

így 2020-ban jön a keresőválasztó képernyő az EU területén értékesített, androidos eszközökbe.

A legújabb fejlemény, hogy a török hatóság november 7-i döntése szerint a Google nem tett eleget a kötelezettségeinek, és amíg ez így marad, addig a napi bevételeinek 0,05 százalékát köteles bírságként megfizetni. A cégnek 60 napja van vitatkozni a döntéssel. A török Haberturk kiadvány értesülései szerint a Google a színfalak mögött próbál egyezkedni és nyomást gyakorolni a döntés megváltoztatása érdekében.

A jelek szerint egyelőre kevés sikerrel: a gyártóknak adott tájékoztatása szerint a belátható jövőben nem képes engedélyezni a szokásos appjainak előtelepítését a török piacra szánt, androidos eszközökre.

Emiatt a gyártók nem tudnak mostantól a Play Áruházzal és társaival előtelepített, vadiúj mobilokat, tableteket, vagy éppen okostévéket piacra dobni Törökországban, továbbá a meglévő készülékekre sem tudják kiadni az Android újabb főverzióit.

A már piacon lévő termékeket csak részlegesen érinti a döntés, azokon továbbra is megtalálhatóak lesznek a Google appjai.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!