Kilenc képpontból csinálhat egyet a Samsung Galaxy S11+ 108 megapixeles kamerája

Vágólapra másolva!
Így végül továbbra is 12 megapixeles fotókat készítenek majd a Samsung csúcsmobilok.
Vágólapra másolva!

A Samsung gőzerővel dolgozik a Galaxy S11 mobiljain, amit remekül mutat, hogy egyre több a szivárgás. Ice Universe persze újabb és újabb fontos információt szállít, szinte biztos, hogy vannak belsős kapcsolatait.

Forrás: OnLeaks

Ezúttal arról beszélt, hogy a Galaxy S11+ modellbe biztosan az új 108 megapixeles szenzor kerül, ami 9-1 Bayer technológiával dolgozik majd. Ez azt jelenti, hogy a Galaxy S csúcsmobilok a jövőben is 12 megapixeles képeket készítenek majd, vagyis nem kell bajlódni a nagy méretű és lassan elkészülő 108 megapixeles fotókkal. Ellenben a kombinált képpontok mérete már 2,4 mikrométer lesz, tehát minden eddiginél jobb képminőséget hozhat a Galaxy S11+, amelynek a fő kamerája 9 képpontot egyesít egybe.

A szivárogtató egyébként egy további fotót is megosztott a dizájnról, amelyből kiderült, hogy az új Galaxy A széria mérvadó ilyen szempontból. A kamerasziget alján periszkópkamera is lesz, felülre pedig az ultraszéles kerül.