Elárverezik a Nintendo PlayStation prototípusát

nintendo play station
Nintendo Play Station
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, hogy ez az egyetlen fennmaradt példány.
Vágólapra másolva!

Mostanra széles körben ismert a történet, hogy az első PlayStation eredetileg nem egy játékkonzol lett volna, hanem egy CD-ROM kiegészítő a Super Nintendo Entertainment System (SNES) konzolhoz, ám a Nintendo elnöke az utolsó pillanatban anyagi okból hátba döfte a Sony-t, így kaszát kapott a projekt. Viszont a Sony ezután úgy döntött, hogy megpróbálkozik a konzolpiacra való betöréssel, és azóta is leckézteti a riválisát.

Nintendo PlayStation Forrás: Heritage Auctions

A CD-ROM perifériás projekt az elkaszálása idején rendkívül előrehaladott állapotban volt, a cégek konkrétan le is gyártottak 200 prototípus konzolt, amelyek beépítve tartalmazták az optikai meghajtót. Amennyire tudni lehet, ebből egyetlen darabot nem semmisítettek meg, a kütyüt egy Terry Diebold nevű illető vásárolta meg 2015-ben egy „csomó szemetet" tartalmazó, két évtizeden át a padláson tárolt doboz részeként.

A vásárláskor sem ő, sem pedig az eladó nem tudták, hogy pontosan micsoda a fura konzol.

Diebold a helyreállítása óta kiállításokon mutogatja a hardvert, azonban most a dúsgazdag gyűjtők örömére úgy döntött, hogy egy jövő februári aukció során megválik tőle. A férfit már megkereste a vásárlási szándékával egy norvég gyűjtő, de

visszautasította az 1,2 millió dolláros (357 millió forintos) ajánlatát,

így érdekes lesz látni, hogy az aukción végül mennyiért megy majd el a világ talán egyetlen Nintendo PlayStationje.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!