Megjelent Macre és Linuxra a Life is Strange 2

dontnod life is strange 2 videojáték
Life is Strange 2
Vágólapra másolva!
A játék összes epizódja azonnal elérhetővé vált.
Vágólapra másolva!

Karácsonyi meglepetéssel örvendeztette meg a Life is Strange játéksorozat macOS és Linux rendszereket használó rajongóit a Feral Interactive, a céges képes volt leszállítani a bejgli mellé az eddig csak Windowsra és konzolokra elérhető Life is Strange 2-t. Ugyan az érintetteknek szokás szerint várniuk kellett, azonban így legalább egyben megkapják az epizodikus formulát használó játék mind az öt részét, nem kell heteket vagy hónapokat várniuk a történet folytatására, befejezésére.

Life is Strange 2 Forrás: Dontnod Entertainment

Az első játékhoz és a Before the Stom spinoffhoz hasonlóan a Life is Strange 2 is egy harmadik személyű kameranézetet használó kalandjáték, amelyben egy tragikus baleset után a rendőrség elől menekülő Diaz testvérek sorsát alakíthatják a játékosok. A történet alapvetően földhözragadt, azonban az első játékhoz hasonlóan ebből sem maradt ki a misztikum, ami jelen esetben a kisebbik fiú telekinetikus képességeiben nyilvánul meg, sejthetően ennek van némi köze az említett balesethez.

További jó hír, hogy a Steam téli leárazásának jóvoltából a szokásos 40 euró helyett jelenleg 20 euróért vásárolható meg a Life is Strange 2 összes epizódja, a Valve boltjában vásárlók Windows, Linux és macOS rendszeren is játszhatnak a játékkal.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!