Váratlan néven jöhet a Galaxy csúcsmobil

Samsung Galaxy Fold, teszt
Nagyon kényelmes munkafelület.
Vágólapra másolva!
A következő Galaxy Fold kijelzőjét pedig már üveg védheti.
Vágólapra másolva!

Egymással párhuzamosan két érdekes pletykát is hozott a Jézuska a Samsung csúcsmobljai iránt érdeklődők számára. A korábban már számos alkalommal megbízhatónak bizonyul Ice Universe twitterező szerint a dél-koreai gyártó következő csúcsmobilja – vagy inkább mobilcsaládja – az elvárttal ellentétben nem a Galaxy S11 névre fog hallgatni, hanem Galaxy S20-ként látja majd meg a napvilágot.

Samsung Galaxy Fold Forrás: Origo

Emögött állítólag az a ráció, hogy jövőre 2020 lesz, az új szám az új kezdetet szimbolizálja. Emellett persze nem utolsó, hogy az új elnevezési sémából a jövőben mindig kiderülne, hogy melyik évben került piacra az adott készülék, erre a jelenlegi elnevezési séma nem reflektál.

A másik érdekesség, hogy Ice Universe szerint a nemrég több fotón is kiszivárgott, kagylómobil kialakítású Galaxy Fold 2 kettéhajtható érintőkijelzője az elődjétől eltérően nem műanyag, hanem üveg borítással rendelkezik.

Az üveg állítólag nem lesz sokkal ellenállóbb a karcolásokkal szemben, viszont esztétikusabb megjelenést kölcsönöz majd a panelnek, kevésbé lesz ráncos a felülete.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!