A BOE is sok OLED-kijelzőt adhat az Apple-nek

Vágólapra másolva!
2021-ben a második legnagyobb OLED-beszállítója lehet az Apple-nek a kínai BOE.
Vágólapra másolva!

A jelentések szerint az Apple hatalmas mennyiségű OLED-kijelzőt tervez rendelni a kínai BOE vállalattól. Így 2021-ben végül a BOE az Apple második legnagyobb beszállítójává válhat.

Forrás: CNET

A pletykát dél-koreai források szállították, és azt állítják, hogy az Apple első körben 45 millió OLED-panelt kérne a kínai cégtől. Ezek mindegyike 2021-es iPhone modellekbe kerülne. Ezzel a mennyiséggel a BOE a cupertinói vállalat második legnagyobb beszállítója lenne a Samsung után, ami az OLED-paneleket illeti. Az Apple igényeit régóta kizárólag a nagy rivális Samsung tudja megfelelő mennyiségben és minőségben kielégíteni, de az Apple törekszik a függetlenedésre.

Az LG Display harmadvonalbeli beszállító lenne a jövőben, míg a Japan Display leginkább csak az Apple Watch-hoz adna képernyőket. Az Apple-nek ugyanakkor egyre több OLED-kijelzőre lesz szüksége, az iPhone 12 széria elvileg csak ilyen panelekre építene.