Már majdnem kész a Samsung Galaxy Buds+

Vágólapra másolva!
A jelentések szerint hamarosan megjelenhet a piacon az új vezeték nélküli fülhallgató.
Vágólapra másolva!

Egy ideje már lehet hallani arról, hogy a Samsung is újabb vezeték nélküli fülhallgatóval készül. Ez a termékkategória elképesztő mértékben felkapott lett 2019 második felében, lassan minden gyártónak van legalább egy megoldása, a nagyobbaknak pedig több is.

Forrás: TechRadar

A Galaxy Buds+ modellről sok minden kiderült már, és Kínában nemrég hitelesítették is a Bluetooth-modul kapcsán. Az SM-R175 modellszámú újdonság a várakozásoknak megfelelően legkésőbb az új Samsung csúcsmobilok mellett debütál (a Galaxy S11 sorozatról van szó, ami végül lehet, hogy Galaxy S20 néven jön).

Az eddigi adatok alapján a Galaxy Buds+ aktív zajszűréssel és talán hosszabb üzemidővel, valamint aptX-támogatással újíthat. A dizájn sem a fülhallgatók, sem a tok esetében nem változik.