Dupla képernyős laptopok, hihetetlen fotókat készítő mobilok - ezek az újdonságok jöhetnek 2020-ban

az év legütősebb tévéi, 2019,
Samsung Q50R, a 8K tv!
Vágólapra másolva!
Hamarosan indul a világ egyik legnagyobb technológiai fesztiválja, az Egyesült Államokban megrendezett CES, ahol biztosan konkrétabb képet kapunk arról, milyen fontosabb termékek fogják meghatározni a 2020-as évet. Előtte azonban a jelenlegi trendek alapján már előálltunk egy általánosabb jóslattal az idén várható újdonságokkal kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Okostelefonok: teljesen megérkezik az 5G

Habár Magyarárszogon és Európa nagy részén is még csak szórványosan érhető el az új generációs 5G-s hálózat, ez 2020-ban biztosan megváltozik majd, és nem csak a lefedettség fog rohamosan nőni, hanem az elérhető 5G-s telefonok száma is. Míg tavaly leginkább még csak mutatóba, amolyan "különleges kiadásként" hoztak ki a nagy gyártók 5G-s készülékeket, addig idén már elképzelhetetlen lesz, hogy a legfelsőbb kategóriában valami enélkül jelenjen meg.

Egyelőre leginkább az tűnik problémásnak, hogy az okostelefonok belső hardvereinek jelentős részét szállító Qualcomm legdurvább megoldásainál a központi processzortól külön egységként kap helyet az 5G-s modem, ami a jelenlegi számítások szerint nem annyira energiahatékony. Ezen kívül az is kérdéses, hogy az Apple felül-e az 5G-s vonatra idén, vagy szokásához híven nem kapkodja el a dolgot.

Az Apple megvásárolta az Intel modemes részlegét, így már saját magának készítheti az 5G-s hardveres egységeket, csak kérdés, hogy ezzel elkészülnek-e 2020-ban?

Ezen kívül hatalmas, egetrengető újdonságokra nem számítunk jelenleg: maradnak a szenzorszigetek, a képernyőbe vágott kamerák, az előlap minél nagyobb részét kitöltő, oldalt lefolyó kijelzők. Viszont a hátlapi kamerák tovább fejlődnek majd, jelenleg például azt hallani, hogy a tavasszal bemutatkozó Huawei P40 Pro minden korábbinál jobb zoomolást és képminőséget tesz majd lehetővé.

Az LG V50 ThingQ 5G volt az egyik első, itthon is kapható 5G-képes telefon. Idén valószínűleg sok konkurense lesz. Forrás: Origo

Tévék: egy fontos csatlakozóval több

A televíziók piacán még kevesebb újdonságra számítunk, mint az okostelefonok területén. Az olyan, leginkább a nézők lenyűgözésére kitalált eszközök, mint az LG felgöngyölhető tévéje helyett inkább azt érdemes megnézni, mi az, amit a gyártók a valódi fogyasztóknak nyújtanak majd. Persze, 2020-ban minden létező technológiai show-n a 8K-s tévéket fogják mutogatni ezerrel, ez azonban az ára és a tartalom hiánya miatt még hosszú évekig nem lesz releváns, és egyébként szinte felesleges is,

mert már a 4K-s felbontás esetében is kérdéses, hogy a hétköznapi felhasználó, normális távolságra ülve a tévétől észreveszi-e a különbséget.

A realitás talaján maradva tehát a 4K-s HDR-es tévékre kell fókuszálni, amiből 2020-ban biztosan hatalmas verseny lesz az LG, a Phillips és a Sony által favorizált OLED, valamint a Samsung által tolt QLED között. A Phillips tévéi közül már megtekinthettünk néhány olyan modellt, ami idén kerül piacra, és tényleg döbbenetesek, elmondható, hogy az OLED beérett, egyedül a beégéstől kell még mindig tartani kicsit, habár ez is egyre kevésbé jelent problémát.

Ami fontos, hogy ha 2020-ban teverzünk majd új tévét venni, és egyébként szeretünk játszani is, akkor mindenképp az új, HDMI 2.1-es csatlakozóval ellátott készülékeket keressük.

Ez lehetőséget ad arra, hogy a játékok dinamikusan változó képfrissítéssel működhessenek, tehát többé nem csak 30 vagy 60 FPS-sel lehet futtatni őket, hanem tulajdonképpen bárhol a kettő között, és ez nem jár majd képhibákkal, eldobott képkockákkal. Ezen kívül támogatottá válik a 120 FPS is, ami minden korábbinál simább, finomabb megjelenítést tesz majd lehetővé. Mindez pedig azért fontos, mert idén érkezik az új konzolgeneráció, ami már mindezt meg is fogja tudni hajtani.

Parasztvakítás és 8K helyett végre nagyon kiforrott, HDMI 2.1-es 4K-s HDR-es tévék éve lesz 2020. Forrás: Origo

Konzolok: vihar előtti nem csend

Míg korábban a konzolgyártók jellemzően pár hónappal a megjelenésük előtt rántották le a leplet az új generációról, addig most másként alakult a helyzet: mind a Sony, mind pedig a Microsoft már tavaly is többször, számos részletet felfedve beszélt az idén érkező gépekről, az új Xboxnak még a külsejét is és az új kontrollerét és megmutatták.

Az eddig kikerült információk alapján azt lehet gyanítani, hogy a PlayStation 5 egy picit gyengébb lesz, mint az Xbox Series X névre keresztelt masina, azonban a Sony megmarad az előző generációban jól bevált 399 dolláros nyitóárnál, míg a Microsoft gépe ennél drágábban kerülhet piacra, de a cég ragaszkodik hozzá, hogy az ő konzolja legyen a legerősebb.

Hardver tekintetében mindkettő nagyot lép majd előre: az előző generáció viszonylag gyenge, laptopokba szánt processzorait bivaly AMD Ryzen-alapú egységekre cserélik, a grafikus egység is megkapja a legmodernebb újításokat,

ráadásul mindkét gép sugárkövetéses technológiával érkezik, amivel egészen új szintre emelhető a fotorealizmus a játékokban.

A legfontosabb talán mégis az, hogy most először mindkét konzol SSD-s tárhelyet kap majd a hagyományos, tányéros merevlemezek helyett, ennek segítségével pedig a töltési idők szinte teljesen eltűnnek, és a játéktervezők is egészen új lehetőségeket kapnak, hiszen nem kell többé figyelembe venniük, hogy a játékmenet közben mennyi új adatot képes betölteni a merevlemez, és ez milyen korlátozásokkal jár.

Egyszerű kis kocka lesz az Xbox Series X, nagy teljesítménnyel. Forrás: Microsoft

Lapozzon a többi újdonságért!