Óriási volt a kereslet az 5G-s mobilokra

ee 5g egyesült királyság
Május végén az EE indítja majd el az Egyesült Királyság első 5G-s mobilhálózatát
Vágólapra másolva!
Minden második eladott készülék Samsung Galaxy volt.
Vágólapra másolva!

Sok évnyi felhajtás után tavaly végre elindultak az első ötödik generációs mobilhálózatok, ám ezek még csak posztergyerek első fecskék. Az 5G terjedése az idei évben veszi majd komolyabban kezdetét, és még évekre vagyunk attól, hogy széles rétegek képesek legyenek a segítségével mobilnetezni, jelentős mértékűvé váljon a lefedettsége és támogatottsága.

Forrás: EE

A Samsung tájékoztatása szerint ez az apró probléma nem hatott meg úgy 13 millió vevőt a 2019-es esztendőben, az információi alapján összesen ennyi 5G-vel kompatibilis készülék talált gazdára. Ezek körülbelül 54 százaléka a vállalattól származott, azaz világszerte és összesen olyan 6,7 millió darab Galaxy S10 5G, Galaxy Note10 5G, Galaxy Note10+ 5G, Galaxy A90 5G, és Galaxy Fold 5G telefon talált gazdára.

A Counterpoint Research piackutató cég szerint idén olyan tizenhétszeresére fog nőni a piacon kapható 5G-s telefonok száma, ami nem meglepő annak fényében, hogy minden egyes Qualcomm Snapdragon 865 és Snapdragon 765 rendszerlapkát használó eszköz támogatni fogja az új mobilhálózatokat, plusz a MediaTek sem kíván kimaradni a buliból.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!