Egy ideig nem lesznek exkluzívok az Xbox Series X-re

2020.01.11. 10:08

Az összes játék elérhető lesz az Xbox One modellekre is.

Váratlan bejelentéssel szolgált az MCV-nek adott interjújában az Xbox Game Studios vezetője. A Microsoft saját tulajdonú játékfejlesztő cégeit összefogó divízió vezetője szerint 2020-ban és 2021-ben nem érkeznek majd olyan játékok a Microsofttól, amelyek kizárólag az idei év vége felé piacra kerülő, következő generációs Xbox Series X konzolon futnak majd.

Xbox Series XForrás: Microsoft

Matt Booty állítása szerint az idei és a jövő évben a Microsofttól érkező játékok még biztosan elérhetőek lesznek a jelenlegi Xbox One-okra is, ennek pedig részben az az oka, hogy a vállalat nem szeretné, ha kissé átverve éreznék magukat a konzolokat nemrég megvásároltak, vagy akár hamarosan megvásárlók.

Ettől függetlenül a mindkét konzolgenerációra megjelenő játékok szebbek lesznek az Xbox Series X-en, ki fogják használni a masszívan nagyobb számítási teljesítményét, azaz lesz értelme már az első időszakban átállni a vállalat vadiúj konzoljára.

Egyelőre nem világos, hogy mi a rivális Sony terve a konzolgenerációk közti átmenet kapcsán, ha minden igaz, akkor a cég februárban világíthat rá az elképzeléseire.

Kapcsolódó érdekesség, hogy az Xbox Series X és a PlayStation 5 is visszafelé kompatibilis lesz a jelenleg kapható elődeikre írt játékokkal és alkalmazásokkal.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!