Hamarabb jöhetnek az NVIDIA Ampere videokártyák

Vágólapra másolva!
Előrébb hozhatta a fogyasztóknak szánt Ampere grafikus vezérlők megjelenését az NVIDIA.
Vágólapra másolva!

Tavaly év végén még úgy tudta mindenki, hogy az NVIDIA az idei második vagy harmadik negyedévben állhat elő az Ampere GPU-kkal. Elvileg a Computexen debütáltak volna ezek, a középkategóriás modellek pedig az év végén érkeztek volna. Eközben a Tesla GPU-k már márciusban bemutatkoztak volna.

Forrás: HKEPC

A Wccftech jól értesült forrásai szerint azonban az NVIDIA előrébb hozhatta a fogyasztói kártyákat, így az Ampere grafikus vezérlők a Tesla kártyák mellett a GTC 2020-on mutatkoznak majd be.

A forrás a múltban többször is megbízhatónak bizonyult, így elvileg nem alaptalan pletykáról van szó. Az Ampere kártyák tehát a 2020-as GTC-n tényleg megmutathatják magukat.