Hamisítják az AMD gyári hűtőjét

amd wraith prism processzorhűtő
AMD Wraith Prism processzorhűtő
Vágólapra másolva!
Nehezen érthető a noname kínai gyártó taktikája.
Vágólapra másolva!

Van némi története Kínában a termékek klónozásának és hamisításának, azonban egy noname gyártó most elég furcsa fogással állt elő: meghamisította a drágább AMD Ryzen processzorok mellé csomagolt, RGB díszkivilágítású Wraith Prism gyári hűtőt. Eredetileg az a spekuláció járta, hogy az AMD frissíthette a hűtési megoldását, azonban a cég mostanra közölte, hogy erről szó sincs, termékhamisítás történt.

AMD Wraith Prism processzorhűtő Forrás: AMD

Szerencsére az igazi és a hamisítványt hűtőket könnyen meg lehet különböztetni egymástól, hiszen a hamisított négy helyett hat darab hőcsövet használ. Elméleti síkon elképzelhető, hogy jobb teljesítményt kínál a valódinál, de egyelőre nem érkeztek összehasonlító tesztek, így ezt nem érdemes biztosra venni.

Balra az igazi AMD Wraith Prism, jobbra pedig a hamisítvány Forrás: xFastest

A noname gyártó nem csak az AMD logóját vette kölcsön, de például még az igazi Wraith Prism azonosítókódját is ellopta.

A helyzet furcsasága, hogy amennyiben a hamisított termék korrektül működik és jó árcédulát kapott, akkor jó eséllyel semmi értelme sem volt visszaélni az AMD nevével és logójával, ezek nélkül is bőven eladható volna.

Plusz a Wraith Prism ugyan jó kis hűtő, de annyira azért nem hűha kategóriás, hogy túl sok ráció legyen a hamisításában.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!