Hiába vagyunk mindenhol képernyőkkel körbevéve, a jelentések szerint a legtöbben még mindig tévén nézik a tartalmakat a legszívesebben.

Nemrég hozták nyilvánosságra egy olyan kutatás eredményét, amely arra volt kíváncsi, hogy az amerikai, szélessávú interneteléréssel rendelkező háztartásokban az emberek miként szeretnek médiatartalmakat fogyasztani.

Az eredmények szerint továbbra is a tévét választják leginkább az emberek, ezt átlagosan 20 órát nézik, míg a mobil kijelzőjét 4 órát (egy héten). A számok persze korcsoportonként változnak.

Forrás: Engadget

A 16 – 24 évesek például egyforma arányban, átlagosan 16 órán át néznek PC-s monitort és TV-t, 25 százalék azonban a hagyományos tévécsatornákat élvezi a legjobban. A háztartások 71 százalékában volt streamingszolgáltatás.

Ez utóbbin belül 50 százalék a Netflixért, 38 százalék a Prime Videóért fizetett. A videók mellett zenét is hallgatnak a megkérdezettek, 20 százalék a Pandorát választja, a 18 – 34 évesek pedig heti átlag 5 órát hallgatnak podcastokat. A legkedveltebbek azonban a videók, erre ráadásul 33 százalékkal több időt fordítottunk 2019-ben, mint 2018-ban.