Dübörög az akciókamerák piaca

Vágólapra másolva!
2025-ben már 9 milliárd dollárt érhet ez a piac az elemzők jóslatai szerint.
Vágólapra másolva!

A Research and Markets elemzői úgy gondolják, hogy az akciókamerák iránti kereslet folyamatosan emelkedik majd a jövőben, és 2025-re már 8,9 milliárd amerikai dollárnál is többet ér majd ez a szektor. Ez éves szinten 18,3 százalékos növekedést feltételez a következő 5 esztendő során.

Forrás: Olympus

A strapabíró kamerák extrém körülmények között is képesek videókat rögzíteni, a piac nagyjai közé pedig a Xiaomi, a Garmin, a Drift és a GoPro tartoznak. Az elemzők ugyanakkor a hordozhatóbb, ütésálló fényképezőképet is ebbe a kategóriába sorolják, például a Sony RX0 II-t vagy az Olympus Tough szériát. Ez utóbbi például a fagynak, víznek, pornak, rázkódásnak és ütéseknek is ellenáll a TG-6 modellnél.

Külön kiemelték a legutóbbi elemzésben a Panasonic HX-A1-et is, amely infravörös egységgel dolgozik a teljes sötétségben.