Valentin-napon futhat be a Xiaomi új slágermobilja

Vágólapra másolva!
A szivárgások szerint már az MWC előtt bemutatkozik a Mi 10 széria, és Kínában meg is jelenik 14-én.
Vágólapra másolva!

A Xiaomi Mi 10-es sorozatról elég sok dolog kiderült mostanra, az viszont nem, hogy konkrétan mikor számíthatunk a bemutatóra és a megjelenésre. A hiányzó dátumokra azonban fény derült.

Forrás: AndroidPIT

A Xiaomi Mi 10 és Mi 10 Pro csúcsmobilokat elsőként február 7-én szellőzteti meg a kínai gyártó, majd február 13-án végül lerántja a leplet azokról, jóval az MWC startja előtt. Mivel a koronavírus komoly kockázatot jelent, és a Black Shark ügyvezetője is hivatalos állásfoglalásban jelezte a változásokat, ezért valószínű, hogy a Xiaomi kizárólag online tartja meg a bemutatóját (és nem csak a Black Shark).

A jól értesült források szerint a sima Mi 10-et már február 14-én piacra dobják, a Mi 10 Pro pedig február 18-án érkezik. Elvileg mindkettő 108 megapixeles fő kamerát kap majd, a Pro változat extra hátsó kamerával, nagyobb akkuval, mindössze 35 perces töltési idővel és 16 GB RAM-mal villoghat.