Megkapta a Diablo-sorozatot a Gears of War feje

blizzard diablo iv videojáték
Diablo IV
Vágólapra másolva!
Átigazol a Blizzardhoz a veterán Rod Fergusson.
Vágólapra másolva!

Sokak érdeklődését felkeltett mozgás történt a videojáték-iparban, a Gears of War széria eddigi összes részén dolgozott Rod Fergusson bejelentette, hogy márciustól kezdve a Blizzard Entertainmentnél folytatja a pályafutását. Ami igazán érdekessé teszi a helyzetet, hogy nem is akármilyen feladatot kapott, a veterán szakember felel majd a komplett Diablo-sorozatért. Ennek a negyedik részét az ősszel jelentette be a Blizzard.

Diablo IV Forrás: Blizzard

Fergusson jelen pillanatban a Microsoft tulajdonában álló, 2010-ben létrehozott The Coalition fejlesztőcég stúdiófőnöke. Rövid időn belül ő a második személy, aki a Microsoft videojátékokkal foglalkozó köreiből a Blizzardhoz ment, tavaly októberben az Xbox-üzletág alelnökeként dolgozott Mike Ybarra igazolt át egy szintén alelnöki és általános menedzseri pozícióért.

A Blizzardnak jelen pillanatban nagy szüksége van a menedzseri pozíciókban a jó szakemberekre, az elmúlt két évben többször is összeakasztotta a bajszát a rajongóival, a napokban például a Warcraft III: Reforged idő előtti kiadásával váltott ki óriási népharagot.

A cég problémái felsővezetői üzemzavaroknak tűnnek, valami csúnyán félresiklott az elmúlt időszakban a főhadiszállásán.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!